Tökéletes a hangulatom egy új bejegyzés megszüléséhez: fáradt vagyok, egyedül vagyok itthon, és szívesen megcsettinteném nyelvem ostorát valakin/valamin, vagy valakinek a valamijén. Erre azonban mégsem fog sor kerülni.
Abba a helyzetbe kerültem, amelyikről az a szólás beszél, mely szerint a „végkövetkeztetés az, amikor már fáradt vagy tovább gondolkodni”. Csakugyan túl kimerült vagyok ahhoz, hogy tovább jussak a mai nap pozitív összegzésétől. Meg aztán vitába sem szeretnék szállni saját magammal, hogy azon felül, amit ma megtettem, miért nem sikerült még összeszedni a szobám, miért nem cseréltem le az autón a kerekeket, miért nem készítem elő ma este az uzsonnámat, amit majd holnap a munkahelyemre viszek, hogy ne kelljen reggel a zuhanyzás, meg a fogmosás idejéből szendvicskenésre is áldozzak.
De vegyül csak számba, mivel is telt el a mai napom. Szépen visszafelé ez így nézne ki:
c) Este ellátogattam a kórházba apumhoz, aki a holnap reggeli műtétre már ma befeküdt, hogy a szükséges vizsgálatokat el tudják végezni rajta. Nem hagyott alább a kórház-undorom megnyilvánulása most sem, a betegektől zsúfolt termek nem épp lélekemelő látványa mielőbbi távozásra ösztökélt.
b) Előtte a munkahelyemen működő "feketepiacról" származó juhtúróból vittem el egy adagot testvéremnek. Ott is eltöltöttem egy kis időt.
a) Reggelem nagyon korán megkezdődött, hisz 7re már a kórháznál kellett legyünk, utána meg én már autóval mehettem munkába. Ahhoz képest, hogy újfent egy hétfőn vagyok túl nemsokára, egész jó hangulatban telt ez a nap. Ehhez hozzájárult az egyik kolléganőm szülinapja, meg az, hogy a nagyfőnök végre hazajött a nyaralásából, evvel helyére zavarva az apját, aki így már nem szívhatja a vérünket a gonoszság-csápjaival. Mondanom sem kell, hogy gondolatainkban olajágakkal kirakott úton vártuk a főnök bevonulását a céghez, aki csak a jelenlétével már rendet teremtett a „harctéren”.
Hétvégén még az éjszakáim és érdekesek voltak. Szombat hajnal körül arra ébredtem, hogy nagyon el vagyok zsibbadva. Rögtön rá is jöttem, miért: ágyam belső felére voltam szorulva, ugyanis a külső felére rárámoltam az asztalomról az összes lomot. És ezt álmomban. Fogalmam sincs, hogy nézhetett az ki, mikor szépen felkelek, és nekilátok lepakolni az asztalt. Még csak azt kellene megtanulnom, hogy álmomban takarítsak, hogy mire felébredek, legyen kiporszívózva, már ne kelljen ébrenléti állapotomban ilyesmivel foglalkoznom.
De még mindig jobban jártam azoktól, akik álmukban gipszkartonoztak… :D
Vasárnap délután a fiatalok több éneket énekeltek a gyüliben. Kedvencem a többszólamú darab volt. Sajnos az erre rátermettségünket az érzékelteti, hogy évente kb. csak egyszer tudunk több szólamút énekelni. És bár e helyzetet azon gondolatommal próbáltam szépíteni, hogy a tökéletességre törekszünk, ezért készülünk egy egész évet egy énekre, beletaposott lelkivilágunkba egy személy, aki szoprán-alt-tenorból négy szólamot hallott ki. Pedig szerintem nagyon jól sikerült. Saját magunkat mindenképp felülmúltuk. És annak is örülök, hogy a következő ettől még jobban fog menni.
Még négy munkanap.
Szép nap volt a mai.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése