Minden kedd előtt egy hétfő van

Tökéletes a hangulatom egy új bejegyzés megszüléséhez: fáradt vagyok, egyedül vagyok itthon, és szívesen megcsettinteném nyelvem ostorát valakin/valamin, vagy valakinek a valamijén. Erre azonban mégsem fog sor kerülni. 

Abba a helyzetbe kerültem, amelyikről az a szólás beszél, mely szerint a „végkövetkeztetés az, amikor már fáradt vagy tovább gondolkodni”. Csakugyan túl kimerült vagyok ahhoz, hogy tovább jussak a mai nap pozitív összegzésétől. Meg aztán vitába sem szeretnék szállni saját magammal, hogy azon felül, amit ma megtettem, miért nem sikerült még összeszedni a szobám, miért nem cseréltem le az autón a kerekeket, miért nem készítem elő ma este az uzsonnámat, amit majd holnap a munkahelyemre viszek, hogy ne kelljen reggel a zuhanyzás, meg a fogmosás idejéből szendvicskenésre is áldozzak.

De vegyül csak számba, mivel is telt el a mai napom. Szépen visszafelé ez így nézne ki:

c) Este ellátogattam a kórházba apumhoz, aki a holnap reggeli műtétre már ma befeküdt, hogy a szükséges vizsgálatokat el tudják végezni rajta. Nem hagyott alább a kórház-undorom megnyilvánulása most sem, a betegektől zsúfolt termek nem épp lélekemelő látványa mielőbbi távozásra ösztökélt.

b) Előtte a munkahelyemen működő "feketepiacról" származó juhtúróból vittem el egy adagot testvéremnek. Ott is eltöltöttem egy kis időt.

a) Reggelem nagyon korán megkezdődött, hisz 7re már a kórháznál kellett legyünk, utána meg én már autóval mehettem munkába. Ahhoz képest, hogy újfent egy hétfőn vagyok túl nemsokára, egész jó hangulatban telt ez a nap. Ehhez hozzájárult az egyik kolléganőm szülinapja, meg az, hogy a nagyfőnök végre hazajött a nyaralásából, evvel helyére zavarva az apját, aki így már nem szívhatja a vérünket a gonoszság-csápjaival. Mondanom sem kell, hogy gondolatainkban olajágakkal kirakott úton vártuk a főnök bevonulását a céghez, aki csak a jelenlétével már rendet teremtett a „harctéren”.

Hétvégén még az éjszakáim és érdekesek voltak. Szombat hajnal körül arra ébredtem, hogy nagyon el vagyok zsibbadva. Rögtön rá is jöttem, miért: ágyam belső felére voltam szorulva, ugyanis a külső felére rárámoltam az asztalomról az összes lomot. És ezt álmomban. Fogalmam sincs, hogy nézhetett az ki, mikor szépen felkelek, és nekilátok lepakolni az asztalt. Még csak azt kellene megtanulnom, hogy álmomban takarítsak, hogy mire felébredek, legyen kiporszívózva, már ne kelljen ébrenléti állapotomban ilyesmivel foglalkoznom.

De még mindig jobban jártam azoktól, akik álmukban gipszkartonoztak… :D

Vasárnap délután a fiatalok több éneket énekeltek a gyüliben. Kedvencem a többszólamú darab volt. Sajnos az erre rátermettségünket az érzékelteti, hogy évente kb. csak egyszer tudunk több szólamút énekelni. És bár e helyzetet azon gondolatommal próbáltam szépíteni, hogy a tökéletességre törekszünk, ezért készülünk egy egész évet egy énekre, beletaposott lelkivilágunkba egy személy, aki szoprán-alt-tenorból négy szólamot hallott ki.  Pedig szerintem nagyon jól sikerült. Saját magunkat mindenképp felülmúltuk. És annak is örülök, hogy a következő ettől még jobban fog menni.

Még négy munkanap. 

Szép nap volt a mai.

Optikai csalódások

Melyik pont van középen?

Melyik autó a legnagyobb?

Megfejtésekért klikkelj az alábbi linkre.

Munkám

Egy nap híján lezártam utolsó előtti hetemet a munkahelyemen. És most, hogy egyre közeledek a naphoz, amikor elbúcsúzhatok kollégáimtól, egyre lassabban telnek a cégnél töltött órák. Azok az órák, melyek alatt változatosabbnál-változatosabb feladatokkal voltam megbízva. Amikor jelentkeztem a céghez, az interjún abban maradtunk, hogy mint valami adatkezelő fogok majd ott dolgozni. Aztán, ahogy a változás szele elért minket (értsd: a főnök szabadságra ment és annak apja ült bele a trónba, mely szerinte az "atyaúristen" titulust biztosítja az azt elfoglalónak, ezzel megkeserítve mindenki életét), oda jutottam, hogy a szemét, meg a fa formájában is megjelenő adatokat is kezeltem felfelé a kamionra. Nem kevés vidám percet biztosítottam a többi munkásnak (és ezt annak ellenére írom így, hogy ezen szó használatáért kaptam egy fejmosást a minden gonoszság forrásának humanoid makettjétől, hogy az egy csúnya szó, és az "alkalmazott" a helyes kifejezés - szerintem meg ez is csak egy olcsó szemfényvesztés, mert a szalonna még szalonna marad, még akkor is ha bacon-nek nevezem), amikor rövidnadrágban és fehér pólóval pakoltuk le a koszos raklapokat a térdig érő csalánba. Igaz, bármilyen munkára hajlandónak tüntettem fel magam a beküldött önéletrajzomban, mégis rosszul esett, amikor a trópusi éghajlatokra jellemző napsütésben kellett szolgálatomat teljesítsem.

Nem is annyira a munka miatt voltam felháborodva, inkább a főnök apjának viselkedése akasztott ki, amikor minden napra sikerült kiállítsa a lelki szegénységéről szóló bizonyítványát. Az alkalmazottakra ártalmatlan tetteik következtében (pl. nagy melegben ventilátor beindítása) a gonoszság-orkánját zúdította. Milyen rossz lehet neki olyan aljasnak lenni...

A többi kollégámmal jól egyeztem eddig, és úgy, mint az archívumban, mint a számítógépen végzett munkámban is számíthattam segítségükre. Jó a hangulat az irodában, szeretek ott lenni.

Délután 5kor fáradtan, bécsi zongoralábnak beillő végtagokkal indulok hazafelé a 8 órás program után. Az utóbbi időben a munkahely töltötte ki napjaim legtöbb idejét, hisz hazaérve alvásra, meg evésre van már csak testi/lelki erőm.

Furcsa trend

Nagy divat manapság az öngyilkosság. Három napja egy nagy román sztár lett öngyilkos, ma egy ismerős anyósa került kórházba, mert megpróbált véget vetni életének. Természetesen mindenki az okát kutatja a sikeres akciónak, hogy mi válthatta ki, mitől menekült a halálba az illető. Ez pedig ahhoz vezet, hogy azok is tudomást szereznek az elhunyt hírességről, akik amúgy sosem hallottak még róla. (pl. jómagam) Nem teheti meg az ember, hogy kizárja ezt a gondolatot az életéből, amikor mindenhonnan Madalina Manole öngyilkossága folyik szemünkbe, fülünkbe, emlékeinkbe. Végül ma este, kocsimosás közben elhatároztam, hogy erről is írok egy bejegyzést.

Általában az ilyen hirtelen halálok után összeesküvés-elméletek serege lát napvilágot gyilkosságról, meg ilyen-olyan eseményekről, amik csak palástolni próbálják, hogy a halott saját magának oltotta ki az életét. A jövőre gondolva írok pár sort én is a hozzáállásomról ehhez a dologhoz.

Teljesen elfogadhatatlannak tartom azt, hogy bárki is ilyen módját válassza a problémáktól való megszabadulásnak. Bármivel is találkoznék, nem folyamodnék ilyesmihez, az egyszer biztos. Így azon dolgok fényében, hogy kizártam lehetőségét annak, hogy valaha is öngyilkos legyek, és hogy egyhamar meghalni sem készülök, ha mégis bekövetkezik a halálom, annak oka csak gyilkosság lehet, úgyhogy ilyen helyzetben minél hamarabb értesíteni kell a rendőrséget.
Szeretem az életet. Szeretem elfogadni azt, hogy nem minden tetszett, amit eddig kaptam tőle. Szeretek reménykedni mindabban a jóban, amit még tartogat számomra. Szeretek élni. 

Egy hivatalos projekt szakaszai

1. Kritikátlan elfogadás
2. Vad lelkesedés
3. Levert kiábrándulás
4. Teljes Zavartság
5. Keressük meg a Bűnöst
6. Ártatlan büntetése
7. Egy nem-résztvevő előléptetése

Hétfő

Milyen hiábavaló eltöltése életünk egyhetedének a hétfőn való dolgozás... :(

Hajnali mozgolódásom alatt, melynek sovány eredményt elérő célja az volt, hogy az álmot kirázzam a szememből, az ágyrugók is azt zenélték hangosan a fülembe, hogy még maradnom kellene az ágyban. Ahogy az ágyon (már) ülve az órára pillantottam, kétségbeesve láttam a percről-percre való közeledtét az időnek, amikor a dinoszauruszkori biciklimre ülve be kell gurulnom a munkahelyemre. Még a reggelim is mintha belekeseredett volna a korán kelésbe (meg abba, hogy semmi étvágy nélkül ettem meg), jó száraznak tűnt. És a sokszor (általában délelőtt fél9től 5ig) oly lassan telő idő most eszeveszett sebességgel elrohanva a kétkerekű járgányomra kényszerített, és szinte még félálomban csak pedáloznom kellett, s mint egy jó ló, amelyik már tudja az utat, a város szélén fekvő munkahelyemre vezetett.

Most itt vagyok, és azért van lehetőségem írni, mert egy kolléganőmre kell várnom, akivel egy másik helyen majd nekilátunk valami új melónak. Reggel viszont egy érdekes hír fogadott, aminek még nem tudom, hogy örülnöm kellene-e, vagy sem. Arról szól, hogy ezentúl a munkásokkal együtt az irodások is reggel 7től kezdik a munkát. Lehet fényképezni fogom a fejem minden reggel, hogy majd pár év múlva, mikor jól megöregszek és nem lesz erőm a botomat utánuk hajítani, legyen mivel ijesztgessem a gyerekeket. Nagyon korán van az a reggel 7óra...

Nincs itt semmi baj a munkahelyen, szeretem is, mert mielőtt még idejöttem volna, eldöntöttem, hogy bármit is kell majd dolgozzak, szeretni fogom, csupán csak egy zsúfolt hétvége fáradalmai nyomják lefelé mázsányi teherrel a szemhéjaimat, meg a fejemet az asztalomra. Jó ideje már annak ellenére sikerül az éjszakába csúsznom a virrasztásommal, hogy döntöttem a korai lefekvésről, kipihentségről, és reggel mosolyogva ébredésről. A korai lefekvés vagy a magyarországra látogatás miatt, vagy a messziről jött családtagok miatt, esetleg pizzázással együtt összekötött világbajnokság nézés miatt nem jött össze. A reggeli mosolyogva ébredés útjába akadályként meg az értelmetlen telefonhívások állnak tesóm részéről, melyeknek amúgy semmilyen fontosságuk nem lenne, viszont arra tökéletesen megfelelnek, hogy egész napra elegendő nyűgösséget oltsanak belém.

Pár érdekes mozzanat a hétvégéről:

• Csütörtök este, mikor átruccantunk magyarba meglátogatni Lidiát, Hanni és Adina, nem törődve a versennyel, amiben épp részt vettek, hangos visítással rohantak felém, nyakamba fonva magukat, úgy üdvözöltek.
• Szentgyörgyi testvérem egész családjával beállított hozzánk, így kibabázhattam magam egy állandóan mosolygó, mindenhova fel/le/rá mászó Krisztával
• Vasárnap délelőtt kiélhettem magam, mikor vad tempóval száguldottunk Krasznára egy lelkipásztor beiktatására. Persze én vezettem.Ezért volt izgalmas.
• Este meg, mikor éjfél (pizzázás, VB, tankolás) után hazaértem, szüleim szobájában már le volt kapcsolva az égő, én persze ennek ellenére még bemeneteltem oda. Villanykapcsolás utáni mondatom:            - Nah, a spanyolok lettek a világbajnokok!

Apum válasza:                                    - Jah, 1-0ra megverték a hollandokat.

Na erre ki gondolt volna??


Ez nagyon megtetszett:

Ma esti soraim

„Függetlenedés lesz itt, azt mondtam!” Ennyiben el is mondtam a tegnapi napomat apum szemszögéből.

Kibővítve pedig ez történt: beleunt abba, hogy bármikor hazajövök, uralmam alá veszem a szobám, akkor neki már nincs hozzáférése a számítógéphez. Kérlelőhadjáratának eredménye pedig az lett, hogy felcsomagolt és átpakolódott a számítógép a szobájukba, a teljes felszereléssel együtt – természetesen mindez általam. Számomra e pár órai munka következménye meg az lett, hogy megszeppenve ülök a szobámban, annyira furcsa lett a kis spájznyi helyiség. Mintha nagyobb lenne, mert szokatlan a hiány, amit az asztalomon az öltözködés közben levert csillár által összekarcolt képernyő -, alatta pedig a Szatmár-Lázári távolságot könnyedén lefedő drótmennyiség helyén látok. Biztos hamar megszokom majd ezt, meg azt is, hogy ezentúl még több területet kell porszívózzak…

Egy sms sikerült tegnap nagyon de nagyon felidegesítsen. A banktól jött, ahol számlát nyitottam vagy 3 éve. Általában szeretetet prédikálok, de el tudtam volna törni pár lábat, amikor újból nagyon udvariasan meginvitáltak a legközelebbi bankfiókjukba, hogy feltöltsem a -30 lejes egyenlegemet. Nem nagy összeg, de annyira épp elég, hogy hiányozzon, ha ki kell adnom „számlakarbantartás”-ra. Mit kell azon karbantartani? Nem kapcsolószekrény az, hogy rendszeresen kelljen olajozni, meg ellenőrizni, hogy minden fogaskerék jól működik-e… Nem is olyan rég levettek már egy összeget ugyanilyen címen, ezért fontolgattam, hogy bezárom a számlámat. Ebből a nagy elhatározásból meg csak egy mérges dohogás lett, miközben éjfél-közeli órákban fáradhatatlanul szereltük a kipufogót az autóra. Ma meg egész nap esett az eső, úgyhogy nem hogy a számlámat nem zároltam, de még a tartozásomat sem fizettem ki a banknak.

Holnap kezdem a munkát. Ha holnap is így fog esni az eső, mint ahogy épp most esik, elég viccesen fogok kinézni, mikor beérek a munkahelyemre, mert úgy néz ki, hogy biciklivel kell menjek.

Lassan már a célegyenesben

Kb. olyan hangulatom van, mint amilyen idő van most kint. Erős napsütés melegén visszhangzik át a dörgés csattogása. A Nap mégis akadálytalanul küldi sugarait ránk, miközben a vihart jelző robaj egyre közelebbről hallatszik. Nem tudod, melyik fog végül felülkerekedni a másikon, de bármi is lesz, csak jó kerekedik belőle: vagy megszárad végre a három napja kiterített szőnyeg, vagy pedig az eső becsempész még egy kis édességet az ősszel érő szőlőbe.

Kb. ilyen érzelmek kavarognak bennem, és még én sem tudom, mi vár rám az elkövetkező napokban. Izgulok, mert ma életem első munkaszerződését írtam alá, ugyanakkor félek is, ami szerintem teljesen érthető, hisz először járok élesben ilyen területen. Ahogy szerepelek ezen a munkahelyen, befolyással lehet a jövőmre.

Úgy volt egész ma délig, hogy szerdán kezdem a nyolcórázást, de végül eltűnt egy papír, egy másik meg nem lett aláírva, úgyhogy lehet ez tolódik csütörtökig. De nem biztos.
Hallottam még sokszor mostanában a referenciákról. Erről egyből Garfield jutott eszembe:
 

Klikk a képre a nagyobb méretért

Vége a vakációmnak

A minden területre kiterjedő vakációmba alig sikerült belelendülni és máris a végén vagyok.

Vizsgaidőszakom után oly dicső tervekkel csomagoltam össze a ruháimat, kütyüimet, de csak a nélkülözhetetlen részét, hogy majd hazajövök, és mennyi minden jót s hasznosat fogok tenni itthon. Az eget szelő madár szabadságához hasonlítható érzéssel repültem a mikrobuszhoz, ahol a sofőr jóformán fibrillált, amikor a taxiból három nagy táska után még két hátizsákot emeltem ki és adtam a kezébe, hogy raktározza el valahol az utastérben. Nagy hozzáértést igénylő tudományszámba menő precíz tervvel használtam ki ebben az 5 utazótáskában az összes telepakolható zugot, így például a cipőm orra közeléből az abba beletuszkolt borotvahabom kergette el a behorpadás veszélyét.

Itthon aztán elkezdtem azt, amire egy egész egyetemévet vártam: a pihenést. Amikor megkóstoltam a relaxáció édes ízét, egyből letettem az összes világmegmentő koncepcióimról, és inkább átjárogattam magyarba, Zsoltival utazgattam a megyében, valamint belepótoltam még néha kedvenc pizzázóm szakácsának fizetésébe is.

Munkát is akartam keresni, de a tábor (ami sajnos/talán utolsó lesz), gyakorlat, valamint az őszi ’olimpiászom’ miatt erre már csak nagyon kevés idő jutott. Úgy tanácsoltak szüleim, hogy akkor inkább maradjak itthon, segítsek a ház körüli munkákban. Ennek az eredménye eddig egy tiszta nagyszőnyeg, meg egy lomok által elnyomott udvari sarok felé indított felszabadító hadjárat.

A fentebb említett okok miatt már le is tettem arról, hogy pénzt kereső munkába fogjak a nyáron, amikor megcsörrent a telefonom, és az egyetlen cégtől hívtak, ahova elküldtem az önéletrajzomat.

Ma el is mentem az interjúra, amit egy intelligenciateszt előzött meg. Meglepődtem, de nem is kicsit, hogy egy előreláthatólag egy hónapos munkáért ilyen procedúrán kellett keresztülmennem. Hogy a teszten mit remekeltem, azt nem tudom, de az interjúnak az lett az eredménye, hogy beindították a szerződésem folyamatát, melynek céljából ma egész nap a bürokrácia erdejében szaladgáltam egyik irodától a másikig, három orvosi rendelő küszöbét koptattam, sötöbö.

Ha minden jól alakul, jövő héten már kezdem is a munkát. Irodán fogok dolgozni, és már munkakönyvvel. Nem kicsi feladat egy profi cégnél megfelelni a magas elvárásoknak, de majd állok elébe, mert egy olyan kihívást látok ebben a munkában, amit vállalni szeretnék.

A következő idézetre mindig akarok emlékezni, ezért leírom: 

Az igazságot néha eltemetik, de a hazugság mindig kiderül.