Hétfő

Milyen hiábavaló eltöltése életünk egyhetedének a hétfőn való dolgozás... :(

Hajnali mozgolódásom alatt, melynek sovány eredményt elérő célja az volt, hogy az álmot kirázzam a szememből, az ágyrugók is azt zenélték hangosan a fülembe, hogy még maradnom kellene az ágyban. Ahogy az ágyon (már) ülve az órára pillantottam, kétségbeesve láttam a percről-percre való közeledtét az időnek, amikor a dinoszauruszkori biciklimre ülve be kell gurulnom a munkahelyemre. Még a reggelim is mintha belekeseredett volna a korán kelésbe (meg abba, hogy semmi étvágy nélkül ettem meg), jó száraznak tűnt. És a sokszor (általában délelőtt fél9től 5ig) oly lassan telő idő most eszeveszett sebességgel elrohanva a kétkerekű járgányomra kényszerített, és szinte még félálomban csak pedáloznom kellett, s mint egy jó ló, amelyik már tudja az utat, a város szélén fekvő munkahelyemre vezetett.

Most itt vagyok, és azért van lehetőségem írni, mert egy kolléganőmre kell várnom, akivel egy másik helyen majd nekilátunk valami új melónak. Reggel viszont egy érdekes hír fogadott, aminek még nem tudom, hogy örülnöm kellene-e, vagy sem. Arról szól, hogy ezentúl a munkásokkal együtt az irodások is reggel 7től kezdik a munkát. Lehet fényképezni fogom a fejem minden reggel, hogy majd pár év múlva, mikor jól megöregszek és nem lesz erőm a botomat utánuk hajítani, legyen mivel ijesztgessem a gyerekeket. Nagyon korán van az a reggel 7óra...

Nincs itt semmi baj a munkahelyen, szeretem is, mert mielőtt még idejöttem volna, eldöntöttem, hogy bármit is kell majd dolgozzak, szeretni fogom, csupán csak egy zsúfolt hétvége fáradalmai nyomják lefelé mázsányi teherrel a szemhéjaimat, meg a fejemet az asztalomra. Jó ideje már annak ellenére sikerül az éjszakába csúsznom a virrasztásommal, hogy döntöttem a korai lefekvésről, kipihentségről, és reggel mosolyogva ébredésről. A korai lefekvés vagy a magyarországra látogatás miatt, vagy a messziről jött családtagok miatt, esetleg pizzázással együtt összekötött világbajnokság nézés miatt nem jött össze. A reggeli mosolyogva ébredés útjába akadályként meg az értelmetlen telefonhívások állnak tesóm részéről, melyeknek amúgy semmilyen fontosságuk nem lenne, viszont arra tökéletesen megfelelnek, hogy egész napra elegendő nyűgösséget oltsanak belém.

Pár érdekes mozzanat a hétvégéről:

• Csütörtök este, mikor átruccantunk magyarba meglátogatni Lidiát, Hanni és Adina, nem törődve a versennyel, amiben épp részt vettek, hangos visítással rohantak felém, nyakamba fonva magukat, úgy üdvözöltek.
• Szentgyörgyi testvérem egész családjával beállított hozzánk, így kibabázhattam magam egy állandóan mosolygó, mindenhova fel/le/rá mászó Krisztával
• Vasárnap délelőtt kiélhettem magam, mikor vad tempóval száguldottunk Krasznára egy lelkipásztor beiktatására. Persze én vezettem.Ezért volt izgalmas.
• Este meg, mikor éjfél (pizzázás, VB, tankolás) után hazaértem, szüleim szobájában már le volt kapcsolva az égő, én persze ennek ellenére még bemeneteltem oda. Villanykapcsolás utáni mondatom:            - Nah, a spanyolok lettek a világbajnokok!

Apum válasza:                                    - Jah, 1-0ra megverték a hollandokat.

Na erre ki gondolt volna??


Ez nagyon megtetszett: