A szobám

Most már hivatalosan a majdnem kész fázisba lépett. Így már majdnem otthonosan érzem magam benne:

Meló

Tegnap szólt apum, hogy ma szüksége lesz a segítségemre az egyik autószervizben. 4 órakor bele is csaptunk a lecsóba. Fúrtunk, faragtunk, reszeltünk, csiszoltunk, kalapácsoltunk, míg három beletört csavart ki nem operáltunk egy hatalmas nagy (tényleg nagy) kamionból. Este fél 9-re sikerült befejezni. De megérte, mert azt a pénzösszeget, amennyivel rekompenzáltak, én egy hónap alatt kerestem meg annál a cégnél, amelyik életemben először szerződtetett.

Zsírosan, sárosan, meg minden fajta kosszal magamon, ami egy teherautó alján előfordulhat, - de a pénzi részesedés miatt boldogan vonultam be a zuhanyzóba, hogy eltüntessem a körmöm alóli retket, a fejembe ragadt dzsuvát, és így a mai kemény munkavégzésemre utaló egyetlen bizonyíték csak egy plusz bankó legyen a pénztárcámban.

Amikor nincs miről írni

Nem könnyen szántam rá magam, hogy írjak. Súlyosan alulinspirált vagyok az utóbbi időben. Összehasonlítva a múltbéli bejegyzéseim barokk mondatait az újabb írások soraival, még a szám is kiszárad, annyira átcsaptam terjedelmes eszmefuttatásokból rövid, tömör helyzetjelentésekbe. Pedig nekem nem ez lett volna a szándékom. Az agyam megdolgoztatását tűztem ki célul. Ha már a matek nem megy, akkor avval, amihez (eddig azt hittem, hogy) értek, a szövegeléssel. De azt sem másnak. Hanem magamnak. Arra még találhatok kifogást, ha más elől elzárkózom. De mivel magyarázom azt, hogy még magam előtt sem tudok megnyílni, felszabadulni?

Szó nincs arról, hogy ne lenne, miről írjak, hisz részt vettem szeptember 17-18-án egy cigány táborban, ahova sofőrként voltam meghívva, akkor Sarmaságra is kiruccantam anyummal rokonlátogatóba. A szobám is le lett festve, most már pont úgy néz ki, mint az általános jogelv-tankönyvem. (még nincs teljesen elkészülve, a végeredményről mindenképp készítek majd egy fényképet) Túl vagyok még egy betegségen is, ami miatt kerek egy órát tudtam csak szakmai gyakorlatozni a megyei tanács jogi osztályán. Arról volt szó, hogy miután kicsit helyre jövök, és lesz még kedvem, majd visszamegyek. Meggyógyultam, de kedvem még nem jött meg hozzá, úgyhogy lehet a két hetes gyakorlati időszakot letudtam azzal a bizonyos egy órával. Megtartottam életem első ifijét. Nagyon jól sikerült… amikor előtte gondolatban összeállítottam az egész program menetét. Amikor már tervem gyakorlatba ültetésére került sor, lendületem az alkalmatlanságom mocsarába süppedt, és meg is ragadt ott. Megjelent a második újságcikkem.

Tehát nem teltek el monotonon az utóbbi napok. De színét vesztették az események. Míg régebben egy apróság is elég volt számomra, hogy egy tarka gondolat-szőnyeget szőjek belőle, addig ma a történések fekete-fehérségének elfogadása is bőven elég számomra, nem érzem szükségét annak, hogy elmélkedéssel azokkal tovább játszadozzak.

Megtalálható itt személyes hangvételű betűbe öntése az érzéseimnek, rövid beszámoló, a teljesen egyenes beszéd felvállalására képtelenséget takaró, szimbólumokkal teli bejegyzés (lásd:  Egy pillanat). Ennek ellenére messze áll az „érdekes” kategóriától a blogom. És mégis, semmi reklám nélkül napról-napra nő a látogatóim száma, és ahogy épp ma nézegettem a statisztikákat, még Görögországból is volt 7 látogatóm (Tünde :P).

Végére érek lassan a vakációmnak. Visszakerülök az egyetemre, és reményeim szerint fog még olyasmi történni velem, amit feltétlenül le kell majd írnom.

Majdnem elfelejtettem...

…beírni virtuális naplómba, hogy augusztus 19-től új telefon csörren meg a zsebemben, ha valaki a számomat tárcsázza. Eddigi legokosabb telefonom, és a nyári kemény munkámmal kerestem meg rá a pénzt. Választásomban ragaszkodtam kedvenc márkámhoz, ezért újfent egy Samsung nem is kicsit büszke tulajdonosa vagyok. Ez már a negyedik telefon ugyanattól a gyártótól. Van, aki panaszkodik rá, nekem eddig bevált.






... beírni virtuális naplómba, hogy jártam nemrég egy ultramodern szépségklinikán. A műtőbe is besunyiztam. És bizonyítékom is van erről:

…beírni virtuális naplómba, hogy amióta hazajöttem Kolozsvárról, sanyarú száműzetésben élek. Kiszorultam a szobámból, ugyanis az jelenleg így néz ki:

A régi ágyam a garázsban feszít. Az új meg még a gyártás folyamatában van.

Mai napomat is a szobám restaurálása vette igénybe. Elég rég volt kifestve, de amilyen szenvedéssel jár ez a felújítás, nem is fogom egyhamar hiányolni az újbóli festést. Fejbőrömet félig már lemarta a mész, szemem golyóján mutatós kontrasztban van a sötétbarna íriszem az estére már vérvörös „fehérjével”. Orromba meg annyi fal-alkatrész szorult, hogy holnap kiglettolom az előszobát belőle.

Kedvenc munkáim: plafon csiszolása (minden pórusomba maréknyi mész szorult), ugyancsak plafon falfixezése (nincs vajon egy megoldás arra, hogy felülről lehessen lefesteni a mennyezetet?)

A héten még letudom a tegnapi, és a holnapi nappal az évi fogorvosi ellenőrzést. Csomó pénzt fizetek neki, hogy legalább egy évig ne kelljen többet lássam.

Mai menüm

Evvel a szeletke majonézes-gombás kenyérkével én ma kegyetlenül jóllaktam.

Tegnapom

Jó világ, mi ez a lárma? Kihasítja a dobhártyámat… De vajon miért rezeg az ágyam? De hol is vagyok én most? Ó, igen. Megvan, miért nem tudom elhelyezni magam a tér-idő kontinuumban. Könyörtelen merénylőként támadta meg nyugodt alvásomat az ébresztőórám zaja. Felfedeztem, hogy ha az ágyam keretére teszem a mobilom, akkor nem is annyira a hangjelzés az, ami szavatolja az ébredést, hanem a rezgő-opció miatt az álmom utolsó képében általában egy bekapcsolt légkalapácson látom magam. Utána rögtön belecsattanok a valóságba.

Pedig tegnap lefeküdtem már éjfélkor. Miért nem tudok úgy kipattanni az ágyból, ahogy elterveztem lefekvés előtt? Nincs szufla bennem. Vajon mert reggel 6 óra van? Nekilátok komolyabban foglalkozni a felkelés gondolatával. Nem sikerül eldönteni, hogy a hűvöstől-zimankósig terjedő skálán hova soroljam be azt a hőmérsékletet, amibe ki kell másszak a meleg paplanom alól.

Mély levegő… felülés… felállás.

Ó, megy ez.

Fú, hogy megéheztem. Gyorsan kellene reggelizni valamit. Hehe, jó dolgom van, mert kaptam otthonról majonézes gombát. Milyen jó is lesz azt most megcsócsálni. Nyitom a hűtőt. Amúgy is ki vagyok hűlve, így a rám áradó hidegtől majd leesik a kezem. Kaját kikap, rohan vele konyhába. Kenyeret elő, vastag rétegben rátessékeljük a gombát. Harap, utána hevesen sziszeg. Irtó hideg. De nem fog ki rajtam egy hideg ennivaló… Megyek én zuhanyozni egyet, a forró víz majd felmelegít. Addig ehető hőmérsékletre melegszik fel a kenyérre kent gomba.

Az egész világmindenség velem együtt lüktet: ahogy sietek a konyhától a szekrényig, onnan az előszobába, majd vissza (mert a kendőm a balkonon szárad), az ágy alatti kis szöszcsomó, meg a karnisról (karnis?? eddig én garnisnak tudtam... jó dolog az a helyesírás-ellenőrző a Wordban) lógó pókháló meg-meglibben. Nem hiába, az univerzum is érzi, milyen energia tombol bennem, ahogy az indulásra készülök. De az is lehet, hogy csak a huzat járul hozzá ennek a jelenésnek a megnyilvánulásához. Na, majd kiporszívózok vizsgák után. De azok a szöszök honnan kerültek az ágy alá? Hétfőn takarítottam, nagy forgalom meg nem volt a lakásban… Ez egy rejtély. A pókháló már kevésbé. Az már ott van, mióta ideköltöztünk. De olyan érdekes, ahogy napról-napra vastagodik… Nincs szívem leszedni.

Fürdőben semmi meglepetés nem ér. Megint cigiszag fogad: az egész szomszédsággal egybekötött szellőzőrendszer áldása. Mégis kinek jelent élvezetet reggel 6 óra 10 perckor cigarettázni? Kádba be, majd gyorsan ki, mikor a meleg csapból jégkása zuhogott rám. Bárki is cigizett ma reggel, nem zuhanyozott is le, mert úgy látszik, a hőközponttól a meleg víznek egyenesen hozzám vezet az útja. És bizony csak most indult el onnan. Folyik a víz… Várok… Megtervezem a szomáliai gyermekkórházat, aminek építésénél önkénteskedni fogok. Álmodozásomból valami kattogás ébreszt fel. Hű, ez a víz nem is folyik, egyenesen kopog, ahogy kádat ér. Átismétlem a büntetőjog anyagot egész a bűnrészességig. Szinte vág, ahogy bőrömet éri a víz. Szegény ujjam… De rohan az idő, nincs mit tennem, ma reggel hős leszek. Beállok a kádba, és feláldozom magam a hideg víznek. Uff, az éjszaka vajon elköltöztették a kazánházat a sarkkörre? Vagy valahova jó messzire? Jé, a lábamat vajon megfogta a takaró, vagy miért olyan kék ma reggel? Ó, valami szúrja a szemem. Nicsak, milyen szép is a világ zúzmarás szemen keresztül nézve… Senki, de senki nem zuhanyzott még ma reggel az egész lakónegyedemben? Életem egyik legrövidebb zuhanyzása után megyek is a konyhába, hogy elpakoljam az ennivalót. Miután kicsit megmelegedtem a hűtőben, vissza a fürdőbe, fogat mosni. Legalább kétszer kell(ene) majonézes gomba után, hogy ne maradjon úgy félkaréjnyi kenyérre való gomba a fogaim közt. Hanyagul megtörlöm a még jégvirágos tükröt. Csap megnyit. És… valami nincs rendben… mi ez a furcsa érzés? Jééé, ideért a meleg víz. Milyen aranyos tőle.

Testi fenyítést helyezek kilátásba, ha valaki előttem az „Aki korán kel, aranyat lel” szólást meg meri lebegtetni.

Utolsó nyakkendő igazítás a tükörben, azt az árva kis maradékot, amivel nem bírt el a fogkefe, kipiszkálom a fogam közül és már viharzok is kifelé a házból. A lépcsőkön csak úgy úsztam lefelé, mert felkészültnek éreztem magam a szóbelire. Kiérek a tömbházból, és a hajnali napsütés pofoncsapás értékű felfedezést tárt elém. Bizony összecseréltem az öltönyeimet. Nem nagy árnyalatkülönbség van a nadrág és a zakó között, de arra pont elég, hogy mindenki rájöjjön, véletlenül cseréltem össze, nem direkt indultam el otthonról ilyen párosításban. Nem érdekel, ma elélek vele.

Időben odaértem. Fél nyolckor. Másfél órával a kezdés előtt. Pont, ahogy terveztem. És csak harmadik lettem a listán.

Miért mindez a stressz? Miért vállaltam, hogy a tripláját üljem a kényelmes időnek az öltönyömben? Mert ma két vizsgán vagyok túl. Egy sikeres büntetőjog szóbelin (aminek legjobban örülök), meg egy írásbelin, aminek az eredményét majd csak nemsokára tudom meg.

Ez pedig azt jelenti, hogy VÉGE A PÓTSZESSZIÓÓÓÓÓÓMNAK!!!!

Mostanság

Másfél hete ettem kenyeret utoljára. Nem azért, mert nem jutott rá pénz, hanem mert kiment a fejemből, hogy a krumpli, WC papír és mosogatószer mellé azt is betegyem a kosaramba, mikor a pótszesszió elején megtartottam a nagybevásárlást. És nem is hiányzott. Eddig. Mára minden elfogyott (értsd: pénz + kaja), a kamarában hűtőszekrény-parti szelek süvítenek, felkavarva a polcokat elfoglaló egyetlen dolgot, a port, úgyhogy ma rászántam magam, és vásároltam egy rozskenyeret, és 3 lejnyi nyáriszalámit. Reggelire.

Azonban mostanában, mikor a vállamat nyomó problémáktól csak a szívemet terhelő bajok nagyobbak, nincs sok időm a gyomrom jóltartásával foglalkozni. Szerencsére nincs is valami nagy étvágyam. Hejj, de nyomasztó az az időszaka az évnek, amit a diáknaptárakban „pótszesszió”-ként jegyeznek…

Az élet körforgás-szerűségére figyeltem fel legjobban életem ezen árnyas szakaszán. Amikor már kezdtem nagyon megunni a létezést, úgy, hogy a hangulatomba orrot lehetett volna fújni, megkaptam egyik vizsgaeredményem, hogy sikerült. Ez új lendületet adott, hogy egy idő után aztán újból hányjak a sok jogi mambó-dzsámbótól, erre fel ma sikerült a büntetőjog rácstesztem. Ilyen lökettel hogy ne ülnék le szívesen a pénteki napra készülni? Amelyik nap nem mellesleg ebben a hektikus fejezetében az ősznek is sosem tapasztalt izgalmakkal teli lesz, hisz két vizsgán kell majd teljesítsek legalább a magyarországi értékelő rendszer legjobb jegyének megfelelően, hogy a bajokat elkerüljük.

Következő mozzanat, amikor már nagyon vágyom ki a házból, és mikor ma végre kijutottam, alig vártam, hogy hazajussak, és végre leülhessek. Bő két órás gyaloglás után már azt kívántam, bárcsak a fenekem zsibbadna az üléstől, mint a lábam lüktetne a járkálástól.

Egyedül vagyok a lakásban, ezért előfordult, hogy felkeltem, mielőtt még felébredtem volna. Elszundítottam a könyv mellett, nem volt ki felébresszen. Csendesen, békésen, egészen addig, míg élvezni nem kezdtem az alvást. Utána rögtön nekilátott a szomszéd a fúrásnak. Nem hiszem, hogy van még olyan felülete a lakásának belterén, amit ne fúrt volna ki. Amióta tart a pótszesszió, állandóan kalapál, fúr, csiszol valamit. Lehet, csak nem tetszik neki, és minden nap újból kezdi, hisz más ember ennyi idő alatt egy egész lakónegyedet felújított volna…

Így fél tíz körül már vágyakozva kacsintok az ágyam felé, hisz azon kívül, hogy embertelenül álmos vagyok, holnap korán is kelek, mert az otthon felejtett ellenőrzőmet küldik Szatmárról a reggel 6os járattal, hogy majd pénteken legyen, mit a tanár elé tegyek, mikor kéri, hogy beírhassa az átmenő jegyemet (reményeim szerint).