Nem könnyen szántam rá magam, hogy írjak. Súlyosan alulinspirált vagyok az utóbbi időben. Összehasonlítva a múltbéli bejegyzéseim barokk mondatait az újabb írások soraival, még a szám is kiszárad, annyira átcsaptam terjedelmes eszmefuttatásokból rövid, tömör helyzetjelentésekbe. Pedig nekem nem ez lett volna a szándékom. Az agyam megdolgoztatását tűztem ki célul. Ha már a matek nem megy, akkor avval, amihez (eddig azt hittem, hogy) értek, a szövegeléssel. De azt sem másnak. Hanem magamnak. Arra még találhatok kifogást, ha más elől elzárkózom. De mivel magyarázom azt, hogy még magam előtt sem tudok megnyílni, felszabadulni?
Szó nincs arról, hogy ne lenne, miről írjak, hisz részt vettem szeptember 17-18-án egy cigány táborban, ahova sofőrként voltam meghívva, akkor Sarmaságra is kiruccantam anyummal rokonlátogatóba. A szobám is le lett festve, most már pont úgy néz ki, mint az általános jogelv-tankönyvem. (még nincs teljesen elkészülve, a végeredményről mindenképp készítek majd egy fényképet) Túl vagyok még egy betegségen is, ami miatt kerek egy órát tudtam csak szakmai gyakorlatozni a megyei tanács jogi osztályán. Arról volt szó, hogy miután kicsit helyre jövök, és lesz még kedvem, majd visszamegyek. Meggyógyultam, de kedvem még nem jött meg hozzá, úgyhogy lehet a két hetes gyakorlati időszakot letudtam azzal a bizonyos egy órával. Megtartottam életem első ifijét. Nagyon jól sikerült… amikor előtte gondolatban összeállítottam az egész program menetét. Amikor már tervem gyakorlatba ültetésére került sor, lendületem az alkalmatlanságom mocsarába süppedt, és meg is ragadt ott. Megjelent a második újságcikkem.
Tehát nem teltek el monotonon az utóbbi napok. De színét vesztették az események. Míg régebben egy apróság is elég volt számomra, hogy egy tarka gondolat-szőnyeget szőjek belőle, addig ma a történések fekete-fehérségének elfogadása is bőven elég számomra, nem érzem szükségét annak, hogy elmélkedéssel azokkal tovább játszadozzak.
Megtalálható itt személyes hangvételű betűbe öntése az érzéseimnek, rövid beszámoló, a teljesen egyenes beszéd felvállalására képtelenséget takaró, szimbólumokkal teli bejegyzés (lásd: Egy pillanat). Ennek ellenére messze áll az „érdekes” kategóriától a blogom. És mégis, semmi reklám nélkül napról-napra nő a látogatóim száma, és ahogy épp ma nézegettem a statisztikákat, még Görögországból is volt 7 látogatóm (Tünde :P).
Végére érek lassan a vakációmnak. Visszakerülök az egyetemre, és reményeim szerint fog még olyasmi történni velem, amit feltétlenül le kell majd írnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése