“Mások rólad alkotott véleménye nem kell, hogy a te valóságoddá váljon!”

 Hihetetlen cselekvésvágy kerített hatalmába nemrég. Változtatni akarok magamon. Kevesebb görcsölés, kevesebb stressz, kevesebb felelősség kell az életembe. A barlang pedig, amiben most élek, csak ezeket tudja nyújtani nekem. Hogy valami történjen is, úgy vettem észre, ki kell törjek a komfortzónámból és végre azt az életet éljem, amelyik nekem tetszik, nem pedig azt, amit más szeretné, hogy éljek.

Tegnap este úgy éreztem, hogy szinte kattog az agyam. Fel akarok kerülni végre a helyzetem magaslatára. Tudom, hogy minél fentebb kerülök, annál tovább fog tartani a zuhanás, de ez az a kockázat, amit vállalni akarok. 

Jelen pillanatban az A tervem az, hogy elutazzak a közeljövőben Szentgyörgyre. B tervem pedig, hogy az A-ra kivitelezési módot találjak.

Tegnap végre eljutottam a Botanikus kertbe. Amióta egyetemen vagyok, még nem került sor erre, de tegnap rászántam magam, hogy elmenjek. Utólag tudtam meg, hogy az egyetemistáknak ingyenes a belépő, de az az 5 lej, amit kiadtam, nem volt sok pénz arra a pár óra kikapcsolódásra, amit ott töltöttem.

Holnap lesz az e félévi első vizsgám. Tudásomtól már csak a felkészüléshez való türelmem kevesebb, úgyhogy majd meglátom, mi lesz az eredménye a kötöttségszaggató, felelősséghárító felindulásaimnak.

"A tűzből nem a füstre, a lángra emlékezünk." Mi ez a sok füst az életemben? Elmúlik, tudom, de épp most kegyetlenül fojtogat. 

Today's heavy crop at the uni

“Common law is law developed by judges through decisions of courts and similar tribunals (also called case law), rather than through legislative statutes or executive branch action. A "common law system" is a legal system that gives great precedential weight to common law, on the principle that it is unfair to treat similar facts differently on different occasions.”

Today at the Common law class we learned about these, and other important things. As you can see on the picture below, the class was particularly interesting.

Újból ritmusban az élettel

Ez a hét egyre csak jobb lesz. Igaz, csupán csak azért, mert a lehető legrosszabb volt az eleje. De ettől függetlenül megint érzem a kolozsvári élet lüktetését. És megerősödött bennem az a gyanú, hogy bizony el fogok terebélyesedni, ha a jelenlegi életvitelemet folytatom továbbra is. Történt ugyanis, hogy tegnap este szándékosan elfelejtkeztünk az otthonról hozott kajával telepakolt hűtőnkről, és nekiláttunk pizzát készíteni Dorival, miután ipari mennyiségű hozzávalóval megpakolt szatyorkám terhe alatt roskadozva átbattyogtam a leányokhoz. Nem mindennapi élmény volt ez a sütkérezés, amikor Dori a frissen festett körmét sajnálva, nem volt hajlandó hozzáérni a masszához, nekem meg izomlázam lett a lavórban való dagasztástól. Viszont megtanultam, hogy ezentúl az olajat mindig szem elé készítem, hogy még véletlenül se felejtsem ki a masszából… „Ha már eszünk, együnk sokat” alapon a pizza előtt még bevágtunk két adag szalmakrumplit.  Ez azonban cseppet sem csorbított azon vágyunkon, hogy nekirontsunk az azon estén elkészített összesen négy tepsi pizzának. Mondhatom, meggyilkoltuk az összeset. Vagyis fél tepsi híján, amit ma reggel a szüleim ettek meg, miközben sűrűn hullatták a dicséretesőt tegnapi munkánk eredményére.

Még mindig belesajdul a gyomromba, ha visszagondolok, mennyi kaját tömtem magamba a minap.

Nem panaszkodok, mert... De...

Azt, hogy egy adott pillanatban miképp érzem magam, legtöbbször három nagy faktor határozza meg. Az első a fizikai állapotom faktora lenne. Ez, amikor mélybe zuhan, általában magával rántja a többit is, azaz a lelki, és pénzügyi jelzőimet. (Halálközeli állapotban senki sem költi el boldogan az utolsó két lejét gyógyszerekre) Sajnos legtöbbször az utóbbi kettő van mélyen, és azt próbálom egyensúlyozni az egészségemmel.

És most következzen egy gyors keresztmetszet jelenlegi helyzetemről, hátha segít tisztázni magamban pár dolgot, amit pár napja én sem tudok hova tenni.

Figyelmeztetés: negatív hangvételű a bejegyzés folytatása. Ne olvasd, ha nem érdekel.

Rólam 1.

Irritál, ha valaki nem ír helyesen. A chipset csak akkor tudom megenni, ha a zacskója a tetején lett megbontva. Nyíltan zárkózott, zárkózottan nyílt vagyok. Ismerem határaimat, de arra szigorúbban vigyázok, hogy mások azokat tiszteletben tartsák. Szeretek aludni, és néha véletlenül pontot teszek a címek végére. Bármiben szívesen tudok magam mellett támogató embereket, és mindig találok is, ezért biztos, hogy az egész baráti köröm tudni fog róla, ha valakire megharagudtam. És az illető is. Nem vagyok nacionalista. És nem érzem feladatomnak a nemzetem megmentését a kihalástól. Mindig zenét hallgatok. Előszeretettel elemzem ki az emberek karakterét a viselkedésükből. És csak ritkán ismerek félre személyeket. Zenei ízlésem a lehető legszélsőségesebb. Utálok reggel korán felkelni és kötelességből mosolyogni. A fogkrémet a végétől fogva nyomom. Mindig mindenről van véleményem. Még ha tagadom is. Nyolc évig tanultam zongorázni. Nyoma sincs annak a nyolc évnek a zongoratudásom terén. Szánalmasnak találom a fösvény, fixista és sznob embereket. Néha számító és manipulatív vagyok. Általában elérem, amit akarok. Csak azt nem, hogy a hajam úgy álljon, ahogy nekem tetszene. Ezért mindig rövidre vagyok nyírva. Fáraszt a butaság, de örömmel hülyéskedek. Könnyen zavarba jövök, ha tőlem okosabb emberrel beszélgetek. Nagyképű lennék? Inkább nyersen őszinte. Kelleténél többet gondolkodom, és nem olvasok eleget. Nem jelent gondot valaki életét megkeseríteni. Legdurvábban a képességeim kritizálásával lehet megbántani. Tudom, miben vagyok jó és miben nem. Nem tisztelem a hagyományokat, észérvekkel azonban mindig meggyőzhetőnek tartom magam. Szerintem akkor ismerek valakit igazán, ha már egy pillantással is meg tudom értetni magam vele. Egy elméletet csak akkor tudok elfogadni, ha minden kísérletem arra, hogy megfúrjam, csődöt mond. Folytatás következik.

Elkaptam az A-H5N11-et

Már hiányzott, hogy megint beteg legyek. És ezt az érzést nagyon szeretném ismét átélni, mivel újfent levert a lábamról valamilyen nyavalya. Ez az én virtusom, hogy ha menni kell valahova, vagy ünnepet ülünk, netán valamilyen programot szervezett valaki, gyorsan lebetegedjek. Mi jobb annál, mint a vakációt ágyban tölteni fájó torokkal, hígtakonytól szortyogva, kipirosodott orral, a húsvéti finomságoknak csak emlékezetből élvezni az aromáját, ha már a nyelvem ízlelő funkciója jelenleg nem érhető el? Amennyiben a nyelvem szőrös lett volna, ma biztos simára perzselte volna a sok forró tea, amit ittam. De van ennek az állapotnak pozitív oldala is. Miután megittam a teát, utána jutott eszembe, hogy elfelejtettem megédesíteni. Gond egy szál se, hisz úgysem tűnt volna fel, ha egy findzsa só borult volna a teásbögrémbe.

Számtalanszor megkérdezték ma tőlem, hogy megyek-e locsolkodni. Természetesen nem került ki ez a szokás az „engem nem érint” kategóriából, ahova már jó pár éve tettem, de legalább most van egy elfogadható kifogásom, miért nem veszem a nyakamba a várost, hogy hölgyismerőseimet megvédjem a kiszáradástól. Bár kinézve az ablakon, úgy látom, hogy az ég nemsokára biztosít mindenki számára egy kiadós locsolást…

Szinte éreztem, hogy visszatér belém az élet ma délelőtt, mikor egymás után kaptam az smseket a barátaimtól, akik hiányoltak a gyüliből. Megnyugtató tudni, hogy még nem felejtkeztek el rólam teljesen, és feltűnik például Zsoltinak, Tominak, ha eltűnök a láthatárról valamilyen oknál fogva. Tapasztaltam gyógyító erejét az üzeneteknek, mert délután már tervezek menni a gyülibe, meg utána máshova is :D Hogy az üzeneteknek volt ilyen hatása, vagy netán a targoncányi gyógyszernek, amit beszedtem? Még gondolkodom rajta…

Húsvétról

Ma délután bizonyságot tettem a gyülekezetben. Sok időm nem volt felkészülni rá, mert csak tegnap este szóltak, hogy ma kellene vállaljak valamilyen szolgálatot. Egy részt kicsit morgolódtam (és nem is jogtalanul), mert nem szeretem elvállalni az olyan feladatot, amire nincs elég időm felkészülni, azt átgondolni, egyáltalán felfogni, mit is akarok mondani. Hogy először én megemésszem, és aztán találjak egy módot a gondolataim tálalására a gyülekezet elé. Másrészt viszont éreztem a szükségességét annak, hogy végre adjak valamilyen életjelt magamról. Nem nagyon hallattam a hangom itthon az utóbbi időben, és már egyre többen fejezték ki igényüket eziránt. Mérlegelve a dolgokat, arra a következtetésre jutottam, hogy vállalnom kell ezt a feladatot. És nem is bántam meg, mert a sok pozitív visszajelzés bátorítólag hatott rám.

Az alábbiakban a bizonyságtevésem vázlatát írom le, mert tulajdonképpen arról beszéltem, hogy mi is történt velem az utóbbi időben, valamint, hogy mit értek én a Húsvétból.

Nem tudtam, hogy mivel is állhatnék elő, ami esetleg építőleg hathatna a testvérekre. De aztán visszagondolva az elmúlt időszakra, amit Kolozsváron töltöttem, rájöttem, hogy nem a nagy csodát kell várni Istentől, hanem felfedezni azokat az apró jeleket, amelyek alapján Ő vezet a hétköznapokban. És ebből már nagyon sokat találtam, és ezekből osztottam meg párat.

            Kolozsvári életem nem csak abból áll, hogy egyetemre járok, ezért akkor érzem igazán harcaim nehézségét, amikor a támogató családi háttértől távol, saját lábamon állva kell megéljem azt, amit számmal vallok.

Úgy érzem, hogy tökéletes választás volt az, hogy elmenjek Kolozsvárra egyetemre. Sokat változtat rajtam az ottani élet, mert olyan tulajdonságok épülnek be a karakterembe, amiket, ha itthon maradtam volna, sosem tudhattam volna magaménak. Emberek felé való szeretetben, türelemben és nem utolsó sorban kitartásban is gyarapodtam. Hálaadás terén különösen hatékonyan formál Isten. Például, míg itthon voltam, nem tudtam értékelni úgy az édesanyám főztjét, mint most, mikor saját magamnak készítem az ennivalóm.

De ugyanúgy lelkileg is alakulást, formálódást vélek felfedezni magamban. Ebben segítségemre van lakótársam, Othniel, akivel együtt tanulmányozhatjuk a Bibliát, megoszthatom vele problémáimat, támogathatjuk egymást, ha meggyengülünk.

Az ifiórák is áldást jelentenek számomra, mert amikor elmegyek, mindig hallok valami érdekeset, egy-egy gondolatot, amin úgy eltöprengek, hogy talán semmi másra nem emlékszek már, de az még mindig fülemben cseng. Legutóbbi keddi ifiórán Dr. Kovács József azon kijelentése jelentette a szöget, ami jó mélyen beleállt a fejembe, mely így szólt: Aki azt mondja, hogy Krisztussal jár, az meg kell találja a helyét a helyi gyülekezetében. Nem elmenekül abból, nem kiszakad belőle, hanem feladatot vállal abban, és ezt teszi nem azért, mert élvezi a munka terhét, hanem mert meglátja a lelkiekben való erősödés lehetőségét feladatok végzése által.

A következő pont a számomra két kedves igevers volt. Jakab 5:15-16. Bátorít és erősít, amikor úgy testi, mint lelki problémákkal küzdök.

A továbbiakban pár gondolatról beszéltem, ami megfogalmazódott bennem, amikor a Húsvéti ünnepkör alapjául szolgáló igerészeket böngésztem. Úgy ültem neki, hogy elolvasom mind a 4 evangéliumban leírt eseményeket. Sok különbséget vettem észre, de nem állt szándékomban teológiai eszmefuttatásokba bocsátkozni, ezért arról számoltam be, ahogy én láttam a történteket, ahogy én megértettem az üzenetét ennek az egész ünnepnek.

• Júdás pénze: Júdás amikor rádöbbent, mit tett, vissza próbálta vinni a papoknak az ezüstpénzeket, de azok már nem tartották arra méltónak, hogy a templom kincstárába tegyék. Saját, emberi tetteimet fedeztem fel ezekben az ezüstpénzekben. Én erőlködök, hogy tegyek valamit, ami szerintem tetsző Istennek, de az nem, hogy nem ér semmit, de még szégyeníti is Uramat.
• Hitetlenség, ami megkeményíti a szíveket. Keményebbre, mint a sziklák, falak, amik megremegtek Jézus halálakor és feltámadásakor, az embereket viszont ez nem mozdítja ki szánalmas állapotukból.
• A kárpit, ami kettéhasadt, már nem választ el Isten jelenlététől, hanem közvetlenül az ő dicsőségébe kerültünk. Hogy ott meg tudjunk állni, szükséges, hogy Jézus vére elfedezze bűneinket. Isten jött közel hozzánk fia áldozatának révén.

Záró gondolatom egy kérdés volt, mely akkor merült fel bennem, amikor felfedeztem, hogy mindenkinek feladata volt ebben a komplex eseménysorban. Két oldal van: egyik a katonáké, akik megrettentek, félelmükben összerogytak, amikor szembesültek Jézus még halálon is győzedelmeskedő hatalmával, a másik pedig a gyengeségeiket leküzdő tanítványok oldala, akikre feladat lett bízva. Valamelyik oldalhoz tartozni kell. Ha még nem döntöttünk, akkor már el van döntve ez a kérdés. De még nem véglegesen.