Húsvétról

Ma délután bizonyságot tettem a gyülekezetben. Sok időm nem volt felkészülni rá, mert csak tegnap este szóltak, hogy ma kellene vállaljak valamilyen szolgálatot. Egy részt kicsit morgolódtam (és nem is jogtalanul), mert nem szeretem elvállalni az olyan feladatot, amire nincs elég időm felkészülni, azt átgondolni, egyáltalán felfogni, mit is akarok mondani. Hogy először én megemésszem, és aztán találjak egy módot a gondolataim tálalására a gyülekezet elé. Másrészt viszont éreztem a szükségességét annak, hogy végre adjak valamilyen életjelt magamról. Nem nagyon hallattam a hangom itthon az utóbbi időben, és már egyre többen fejezték ki igényüket eziránt. Mérlegelve a dolgokat, arra a következtetésre jutottam, hogy vállalnom kell ezt a feladatot. És nem is bántam meg, mert a sok pozitív visszajelzés bátorítólag hatott rám.

Az alábbiakban a bizonyságtevésem vázlatát írom le, mert tulajdonképpen arról beszéltem, hogy mi is történt velem az utóbbi időben, valamint, hogy mit értek én a Húsvétból.

Nem tudtam, hogy mivel is állhatnék elő, ami esetleg építőleg hathatna a testvérekre. De aztán visszagondolva az elmúlt időszakra, amit Kolozsváron töltöttem, rájöttem, hogy nem a nagy csodát kell várni Istentől, hanem felfedezni azokat az apró jeleket, amelyek alapján Ő vezet a hétköznapokban. És ebből már nagyon sokat találtam, és ezekből osztottam meg párat.

            Kolozsvári életem nem csak abból áll, hogy egyetemre járok, ezért akkor érzem igazán harcaim nehézségét, amikor a támogató családi háttértől távol, saját lábamon állva kell megéljem azt, amit számmal vallok.

Úgy érzem, hogy tökéletes választás volt az, hogy elmenjek Kolozsvárra egyetemre. Sokat változtat rajtam az ottani élet, mert olyan tulajdonságok épülnek be a karakterembe, amiket, ha itthon maradtam volna, sosem tudhattam volna magaménak. Emberek felé való szeretetben, türelemben és nem utolsó sorban kitartásban is gyarapodtam. Hálaadás terén különösen hatékonyan formál Isten. Például, míg itthon voltam, nem tudtam értékelni úgy az édesanyám főztjét, mint most, mikor saját magamnak készítem az ennivalóm.

De ugyanúgy lelkileg is alakulást, formálódást vélek felfedezni magamban. Ebben segítségemre van lakótársam, Othniel, akivel együtt tanulmányozhatjuk a Bibliát, megoszthatom vele problémáimat, támogathatjuk egymást, ha meggyengülünk.

Az ifiórák is áldást jelentenek számomra, mert amikor elmegyek, mindig hallok valami érdekeset, egy-egy gondolatot, amin úgy eltöprengek, hogy talán semmi másra nem emlékszek már, de az még mindig fülemben cseng. Legutóbbi keddi ifiórán Dr. Kovács József azon kijelentése jelentette a szöget, ami jó mélyen beleállt a fejembe, mely így szólt: Aki azt mondja, hogy Krisztussal jár, az meg kell találja a helyét a helyi gyülekezetében. Nem elmenekül abból, nem kiszakad belőle, hanem feladatot vállal abban, és ezt teszi nem azért, mert élvezi a munka terhét, hanem mert meglátja a lelkiekben való erősödés lehetőségét feladatok végzése által.

A következő pont a számomra két kedves igevers volt. Jakab 5:15-16. Bátorít és erősít, amikor úgy testi, mint lelki problémákkal küzdök.

A továbbiakban pár gondolatról beszéltem, ami megfogalmazódott bennem, amikor a Húsvéti ünnepkör alapjául szolgáló igerészeket böngésztem. Úgy ültem neki, hogy elolvasom mind a 4 evangéliumban leírt eseményeket. Sok különbséget vettem észre, de nem állt szándékomban teológiai eszmefuttatásokba bocsátkozni, ezért arról számoltam be, ahogy én láttam a történteket, ahogy én megértettem az üzenetét ennek az egész ünnepnek.

• Júdás pénze: Júdás amikor rádöbbent, mit tett, vissza próbálta vinni a papoknak az ezüstpénzeket, de azok már nem tartották arra méltónak, hogy a templom kincstárába tegyék. Saját, emberi tetteimet fedeztem fel ezekben az ezüstpénzekben. Én erőlködök, hogy tegyek valamit, ami szerintem tetsző Istennek, de az nem, hogy nem ér semmit, de még szégyeníti is Uramat.
• Hitetlenség, ami megkeményíti a szíveket. Keményebbre, mint a sziklák, falak, amik megremegtek Jézus halálakor és feltámadásakor, az embereket viszont ez nem mozdítja ki szánalmas állapotukból.
• A kárpit, ami kettéhasadt, már nem választ el Isten jelenlététől, hanem közvetlenül az ő dicsőségébe kerültünk. Hogy ott meg tudjunk állni, szükséges, hogy Jézus vére elfedezze bűneinket. Isten jött közel hozzánk fia áldozatának révén.

Záró gondolatom egy kérdés volt, mely akkor merült fel bennem, amikor felfedeztem, hogy mindenkinek feladata volt ebben a komplex eseménysorban. Két oldal van: egyik a katonáké, akik megrettentek, félelmükben összerogytak, amikor szembesültek Jézus még halálon is győzedelmeskedő hatalmával, a másik pedig a gyengeségeiket leküzdő tanítványok oldala, akikre feladat lett bízva. Valamelyik oldalhoz tartozni kell. Ha még nem döntöttünk, akkor már el van döntve ez a kérdés. De még nem véglegesen.