Általában könnyen fel tudok kelni reggelente, mikor valami rendkívüli van napirendre tűzve. Mára egy kirándulás volt betervezve, reggel ennek ellenére azonban nagyon tatásan ment a készülődés. Miért épp akkor a legkényelmesebb az ágy, amikor ki kellene mászni belőle?
Sikerült azonban időben odaérnem a megbeszélt találkozóhelyre. Az egész jurátuskörnek meghirdetett kirándulásra hét ember mozdult meg. Mind harmadévesek. Nem baj, legalább mind ismertük egymást, nem kellett ismerkedéssel tölteni az időt. Fel is huppantunk a mikrobuszra, és elindultunk Torda felé. Már ez az út is kalandos volt, mert a kedves sofőr annyi embert felvett, hogy csak épp be lehessen zárni az ajtót. Másfél mikrobusznyi ember utazott összepréselve egy járműben, ülő és álló helyeken. Minden gondolatot kinyomott a fejemből a mellettem álló ember szatyra, úgyhogy észre sem vettem, és már le is kellett szálljunk.
Amit még meg kell említsek, az a különösen erős szél, ami cibált, ráncigált ide-oda, amíg megtettük a 10 perces gyalogutat a bányáig. Siettünk is gyorsan a föld gyomrába, az időjárási viszonyok hatáskörén kívülre. A hangulat szuper volt, jól szórakoztunk. A bányában kellemesen csalódtam, modernebb, mint a parajdi. Érdekes a visszhang-terem is. Kipróbáltuk még a nagy kereket. A billiárd, golf, bowling viszont nem annyira vonzotta a társaságot.
Különösen tetszett még a csónakázás. 20 percre lehetett kibérelni fejenként 3 lejért egy bárkát. Életemben először eveztem. Nem is kicsit izgultam, mert volt már egy kellemetlen tapasztalatom a csónakokkal. De az a tény is nyugtalanított, hogy nem tudok úszni. Úgy mondhatnám, hogy a végére majdnem belejöttem. Az elején mintha saját életet élt volna a csónak, csak gondolt egyet, és elkanyarodott, egyenesen neki a falnak, vagy bele az oszlopba, szóval mindenképp a kívánttal ellentétes irányba, de a 17-18. perc felé megzaboláztam az evezőjét. A csúcspont mindenképp az volt, mikor ki akartunk szállni. Szerintem az utolsó pillanatig a csónakkezelő nem tudta, hogy le akarok parkolni, mert úgy mentünk, mintha jöttünk volna.
A programban a városnézés mellett még benne volt egy ebéd és az állatkert meglátogatása is. A pimaszul erős szél miatt azonban a városnézést megejtettük étteremkeresés közben, az állatkertet meg majd a legközelebbi alkalomkor keressük fel.
Finom pizzával a gyomrunkban utaztunk vissza Kolozsvárra. Vagány nap volt.
Beértem a házba, leültem megszusszanni. A csendet hirtelen hangos sziréna sírása zavarta meg. Aztán még egy, aztán még egy, utána meg már olyan hangzavar lett, hogy már nem tudtam megszámolni, hány szirénát is hallok. Kikémleltem az ablakon, és meg is láttam, hogy a mellettünk található Farmec gyár egyik épületéből ömlik a sűrű füst. Napfénynél lebilincselő volt, hogy gomolyog kifelé a betört ablakokon a fekete füst, újabb és újabb hullámokban, egy jó hangos robbanás után meg még erősebben. Sötétedés után meg a tűzlángok kápráztattak el, ahogy nyaldosták az épület falát. Természetesen nem az boldogít engem, hogy valaki kárt szenvedett, hanem csak maga látvány számomra nem mindennapi volt, ebből következően érdekes. Azon kívül életemben először láttam olyat, hogy 4 tűzoltóautó próbálja legyőzni a pusztító tüzet.
