Furcsa trend

Nagy divat manapság az öngyilkosság. Három napja egy nagy román sztár lett öngyilkos, ma egy ismerős anyósa került kórházba, mert megpróbált véget vetni életének. Természetesen mindenki az okát kutatja a sikeres akciónak, hogy mi válthatta ki, mitől menekült a halálba az illető. Ez pedig ahhoz vezet, hogy azok is tudomást szereznek az elhunyt hírességről, akik amúgy sosem hallottak még róla. (pl. jómagam) Nem teheti meg az ember, hogy kizárja ezt a gondolatot az életéből, amikor mindenhonnan Madalina Manole öngyilkossága folyik szemünkbe, fülünkbe, emlékeinkbe. Végül ma este, kocsimosás közben elhatároztam, hogy erről is írok egy bejegyzést.

Általában az ilyen hirtelen halálok után összeesküvés-elméletek serege lát napvilágot gyilkosságról, meg ilyen-olyan eseményekről, amik csak palástolni próbálják, hogy a halott saját magának oltotta ki az életét. A jövőre gondolva írok pár sort én is a hozzáállásomról ehhez a dologhoz.

Teljesen elfogadhatatlannak tartom azt, hogy bárki is ilyen módját válassza a problémáktól való megszabadulásnak. Bármivel is találkoznék, nem folyamodnék ilyesmihez, az egyszer biztos. Így azon dolgok fényében, hogy kizártam lehetőségét annak, hogy valaha is öngyilkos legyek, és hogy egyhamar meghalni sem készülök, ha mégis bekövetkezik a halálom, annak oka csak gyilkosság lehet, úgyhogy ilyen helyzetben minél hamarabb értesíteni kell a rendőrséget.
Szeretem az életet. Szeretem elfogadni azt, hogy nem minden tetszett, amit eddig kaptam tőle. Szeretek reménykedni mindabban a jóban, amit még tartogat számomra. Szeretek élni.