A mobilom naptárát nézegetve próbálok visszaemlékezni, mi is történt velem az elmúlt egy hét híján egy hónap alatt. Egész jó kapcsolatban vagyok ezzel a kütyüvel, hisz nap mint nap hangjára ébredek, megmondja, mikor mit kell tennem és bármikor unatkozom, nyugodtan előkaphatom, hogy elüthessem az időt egy játékával.
Október 23.-ra lapozva a „Zsolti eljegyzése” program kerül elém. Életem első eljegyzésén igencsak jól éreztem magam, hisz a hangulatos díszítéshez jókedvű társaság és finom kaja társult. Az ünneplésen kívül még más feladattal is meg voltam bízva. Videóztam a fontosabb mozzanatokat, hogy barátomék be tudják majd mutatni az unokáiknak, hogy is nézett ki egy vagány eljegyzés 2010-ben.
Ez a hét is, amit a mai nappal zárok, eseménydús volt. Megkaptam életem első szabálytalan parkolásért járó büntetését. Bűnöm annyi volt csupán, hogy nem vásároltam parkolójegyet és úgy hagytam a törvényszék előtt az autót. 50 lej árán tudtam meg, hogy bár a kerekek lebilincselését törvénytelenségre hivatkozva felfüggesztették, a büntetéseket ennek ellenére ugyan olyan szorgalommal osztják ki a parkoló cédula vásárlásáról elfelejtkező sofőrökre.
Tegnap meg (nov. 6) egy magyarországi kirándulásba vágtunk bele egy autóbusznyi ismerős ismeretlennel. Legtöbbjét ugyanis legalább egyszer már láttam életemben, de ennek ellenére elég idegen volt a csapat. Bár a busz tele volt, közelinek hozzám csak azt a pár személyt tartottam, akivel még mindig tartom a kapcsolatot a liciből, néha összeülünk egyet forró csokizni, beszélgetni, vagy ingyen kirándulni (pl. tavaly Vásárosnaményba). Ez tényleg egy jó kis csapat, ezért örülök, hogy bár az iskolát befejeztem már pár éve, a barátságot azóta is ápoljuk.
Programunk a debreceni egyetem meglátogatásával kezdődött, aztán az érdeklődés hiánya miatt (részünkről) gyorsan rátértünk az ebédre, amit minden ízületet megpróbáló korcsolyázás, később meg pihentető élményfürdőzés követett. Állampolgárságomhoz híven jártam el, így több mint valószínű, hogy persona non grata-nak lettem kikiáltva, hisz megloptam az élményfürdőt egy kiadós szaunázás árával.
Ma megcsillogtathattam a román tudásom, amikor unokahúgom házi feladatának elvégzésében kért segítséget tőlem. Igen rozsdás fényt vetett az a csillogás, de egészen remek érzés volt okosabbnak lenni egy ötödikesnél.
Felpörgött mostanában az élet körülöttem. Kezd olyanná válni, amilyet mindig is kívántam magamnak: szabad, teljes. Szerdán utazok Albániába. Zsúfolt másfél hetem lesz, hisz ezen az úton programunk lesz még Magyarországon, Bosznia és Hercegovinában, Szerbiában, Macedóniában, Horvátországban. Alig várom már az indulást, mégis, mikor belegondolok, kicsit odáznám még, mert félek, hogy elfelejtek valamit odacsomagolni, valami kimegy a fejemből, ami miatt majd szenvedni fogok ezen a hosszú úton.
Az elmúlt egy hónapban majdnem minden hétvégén itthon voltam. Kicsit túl gyakorinak látom ezt a hazautazást. A generációk közti felfogásbeli különbség felütötte fejét itthon, melynek következtében hiába látom én a „legfőbb jót” magam előtt, ha még mindig hallom a lelkiismeretemet emésztő lángok ropogását. Mindenkinek megvan a saját keresztje, nem akarom másét is hordani. Saját ütememben akarok menetelni, nem pedig mások igénye szerint alakítani sorsomat. Nyitott szemmel járva a világban volt lehetőségem pár alapelvet betonba önteni magamnak, amihez szeretném majd életemet igazítani. És nem az alapelveimet az életem után változtatgatni. Véleményem szerint ez az egyetlen lehetőség, hogy az eltörpülő változókat leszámítva az ember a saját életét élje meg, ne pedig a sors viharában való hányattatásról, esetleg a túlkomplikálásról szóljon e földi léte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése