Péntek este már nagyon kíváncsi voltam, hogy mi is vár majd rám Albániában, ezért nehezen ment az elalvás. Úgy vagyok, hogy amikor a legjobban sietnék elaludni, akkor zavarja legmesszebbre az álmot gondolataimnak kavargása. Hogyne szorulna össze a gyomrom, amikor pontban éjfélkor bezuhanva az ágyba, kezembe veszem a telefont, hogy az ébresztőt beállítsam hajnali 3:15-re? Aztán meg a biztonság kedvéért még egy ébresztőt 3:20-ra…
Jóformán össze sem értek a szemhéjaim, mikor már jelzett is a telefonom, hogy ideje lenne becipelni a csomagokat az autóba, aztán meg elindulni.
Mindezt sikerült megoldani, és egy óra múlva már robogtunk is a balatonszemesi éjszakából a hajnal felé, ami, mint később kiderült, mintha csak menekült volna előlünk, mert elég sokára jelent meg az első fénysugár az ég alján. Addig sűrű sötétséget szelhettünk az autópályához megfelelő sebességgel.
A legelső sugarait a napnak meg is örökítettem:
Ezek a sugarak juttatták eszembe, hogy nekem lassan reggeliznem kellene. Nyúltam hát a hátsó ülésre a táskámért, amiben otthonról hozott finom csirkemell-rántotthús, kenősajt és egy üveg lekvár volt. És bizony csak volt… Balatonszemesen betettem a hűtőbe, és ott is felejtettem. Szerencsém a jószívű házigazdával volt, aki felpakolt minket minden jóval, ezért volt mit enni az úton.
A magyarországi út az ébren maradásért-harcolással telt. Ez azonban megváltozott, miest Horvátországba érkeztünk. Ami elűzte a fáradtságomat, az a káprázatos látvány volt, amely fogadott már az ország bejáratánál, annak ellenére, hogy a tengertől még távol voltunk. Hihetetlenül jó minőségű utak, mesterien kialakított autópályák. A horvátoknak nem volt akadály a hegyes vidék, hatalmas hegyeket fúrtak át az utakkal. Az alábbi videón az egyik, több mint 5 kilométeres alagútban utazunk épp.
A szokatlan tisztaság, csodálatos képi világ ellenére ki tudok osztani egy fekete pontot a horvátoknak. Az autópálya menti parkolókban hihetetlenül ritkán található WC. Benzinkút sincs sok, de ha már valaki elindul egy útra, úgyis feltankol. De hogy 100 km-eken át kelljen szorítania a szorítnivalót… nem könnyű feladat. Ezt a kényelmetlen apróságot leszámítva, nagyon jó a véleményem erről az országról. Eszményi üdülőhely, korrekt lakosokkal, rengeteg fantasztikus látnivalóval. Megállni sajnos nem sokszor tudtunk, ezért a legtöbb képet az autóból, menet közben készítettem, de biztos, hogy így is látszik, miért vagyok annyira elragadtatva ettől az országtól.
Az autóból való fényképezés sokszor egész vicces képeket eredményezett. A hozzá értők biztos tudják miért hajlott meg minden a fényképeimen. Az amúgy tökéletesen függőleges táblák, korlátok majdnem fekvő állapotban jelennek meg.
És még több kép Horvátországról:
Magyarország, majd Horvátország után körülbelül 15 kilométernyi Bosznia Hercegovina következett, hogy aztán tovább folytassuk utunkat Horvátország elszakadt csücskében Dubrovnik felé. Ez után Montenegróba érkeztünk, ahol lehetőségünk nyílt kompozni egyet, így lerövidítve úgy időben, mint távolságban egy kicsivel az utunkat. A Kotor öböl újból egy lélegzetelállító látvány
A kompozás után már nem tudtam fényképeket készíteni, mert az éjszaka hirtelen rázuhant a hegyekre, így a mobilom szeme is elhomályosodott, nem látta már tisztán a tájat. A fényképezőgépemmel bizony kegyetlenül befürödtem. Minőségi képeket készít ugyan, de az étvágyát nem bírom kielégíteni, megdöbbentően hamar lemerít minden elemet. Ezért a táskámban tartom, és a mobilom kameráját nyúzom, próbálom kihozni belőle a legtöbbet.
Montenegró után már Albánia következik a térképen, amit majd egy következő bejegyzésben mutatok be.
milyen jó, hogy téged visznek mindenhova! :P
VálaszTörléskérjetek és adatik :P
VálaszTörlés