Duplán szerencsés ember vagyok.
Életem kanyargós, göröngyös útjait járván többféle embertípussal találkoztam. Azt a két kategóriát emelném most ki, amelyik mérhetetlen szerencsésségem bemutatásában segíthet.
Elsőbe az a fiatal tartozik, akinek családja valóban egy oltalmazó fészket jelent, abban jól is érzi magát, de azon kívül számára nincs más, azaz nincs egy jó barátja, akiről biztosan tudja, hogy fontosnak tartja az életében. Most barátként nem a jött-ment ismerősök azon 95%-át értem, akivel ha találkozol, és netán még szóba is állsz vele, a felszínes „Hogy vagy?” eléd lökése mögött az az alantas vágya lapul meg, hogy végre beszélhessen magáról. De mint írtam, ennek a fiatalnak szoros kapcsolata van a szüleivel, és ez SZERENCSE.
A második kategória képviselője az a fiatal, aki például már az óvodában megélt nehéz elnyomás alatt, mikor a morózus tekintetű Ica óvónéni kegyetlen szívtelenséggel a tiltakozó gyermekekbe parancsolta a spenótot, maga mellett tudhatott valakit, vagy valakiket, akik megértették, támogatták. Majd későbbi életében is volt egy kenyeres pajtása, akire számíthatott, ha mondjuk bátorításra volt szüksége. Azonban ezt a bátorítást nem kapja meg otthon, mert a mindenenkárogó szülei, vagy a saját határfeszegető természete miatt az ő értelmezőszótárában az otthon fogalma mint csatatér jelenik meg. Családjukban annyi szeretet sem jelenik meg, mint amennyi ritmusérzéke van egy dobostortának. De mint írtam, ennek a fiatalnak szoros kapcsolata van barátaival, és ez SZERENCSE.
És most jövök képbe én. Családi életem harmonikus, és bár nem vagyok egy apostoltípus, mégis van pár cimborám, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok, kitart mellettem. Bár oly sokszor én vezetem a bunkósági nagydíjat, mégis szeretnek. Ezért csak őszintén szeretni tudom őket. Ha azokat is viszont tudom szeretni, akikkel muszáj együtt éljek (családtagjaim), és ráadásul még igaz barátaim is vannak, akkor mi ez kérem szépen, ha nem SZERENCSE2 (a négyzeten)???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése