Kiruccanás Szentgyörgyre

A szatmári közigazgatás bürokráciájának erdejében eltévedés, villámgyors összepakolás, az útviszonyok miatti kiadós gyomorideg előzte meg a tegnapi Szentgyörgyre utazásomat.

Hétfő reggel óta megállás nélkül indultunk, míg végül szerda este fél hatkor sikerült nekivágjunk Zsoltival a nem csekély távolságnak.  Azért csak szerda este, mert állandóan közbejött valami. Például (és nem először) a gyorspostások eljátszották azt Efivel, hogy véletlenül Szatmár helyett Bukarestbe küldtek valamilyen fontos hivatalos papírokat. Ez is egy nap késést jelentett.

De végül minden összejött, és elindultunk. Mindig is szerettem teli tankkal hosszú útra menni. Azért a leírhatatlan szabadságérzetért vállalok szívesen sofőrködést, ami akkor tölt el, amikor tudom, hogy kezemben a kormány, zsebemben a pénz, előttem meg a hosszú út áll.

Utunk célja pedig az volt, hogy kezünk alatti utolsó útjára vigyük a Pólónkat. A kis aranyos, hiányozni fog… Főleg a rendszáma: SM 89 DVD. Elcseréltük Efivel egy ilyenre:

Se a színe, se az állapota még csak nem is hasonlít a képhez, de leírom rögtön, milyen is a mi „új” autónk. Sötétkék, lepukkant. És Matiz.

Villámlátogatás volt ez Sepsiszentgyörgyre, hisz 24 óra alatt már vissza is érkeztünk Szatmárra. Menet a Pólóval a havas utak miatt bő hét órába telt az út, a kis hörbivel viszont szűk hét óra alatt gurultunk haza. Ma körülbelül olyan 4 óra tájt már itthon is voltunk. Pár nap biztos el fog telni, míg megszokjuk, de a kis autó előnyeit nézve, hogy könnyen találunk parkolóhelyet, kis helyekre beférünk, valamint keveset fogyaszt a kávédarálónyi motor, valahogy csak beletörődünk sorsunkba.

És végül a Polo emlékére itt egy kép: