Kisebb (hehe) szünet után újból megnyitottam a blogomat. Aztán jót kacagtam az utolsó bejegyzésem dátumán...
Határában sem voltam még akkor a felismerés árnyas mezejének, amin a jelenem lassan, a kilátástalanság mollos akkordjait dúdolva átküzdötte magát a múlt kérges földrétegén, és azon kirügyezett.
A cím ellentéte is igaz abban a formában, hogy a csúnya valóság az, hogy a szép hazugságok gondolatainkba beivódnak, gyökerei mintegy összefogják tetteink logikai szakadásait, racionalizálva a külső szemlélőt legjobb esetben is szó nélkül hagyó, hajmeresztő lépéseinket. Ami szomorúbb, hogy nem szükséges konkrét példával alátámasztani ezt a nem is annyira saját elméletemet, hisz ezt a múltra vonatkoztatva, vagy 10 év múlva visszaolvasva is aktuális lesz. Dr. House egyik híres kijelentése jut eszembe, mely így szól: „Mindenki hazudik.” Aktív, vagy passzív módon, de minden ember tökélyre fejlesztette ezt a képességét.
Kávéfüggő lettem. Az egyszeri shot-om egy dupla adag. Ebből naponta van, hogy négyet is magamba öntök. Egyszerűen nem tudok ellenállni a csábító illatának, még akkor sem, ha sejtjeim heves reszketéssel tiltakoznak is ellene alkalomadtán. Meg lehet az is játszik egy kis szerepet e függőségem kialakulásában, hogy ha nem kávézok be, rögtön testen kívüli élményeim vannak, zuhanok is az alvásba.
Az egyetemre talicskaszámra hordom a pénzt. Könyvekre, vizsgákra, terembérre, stb. Hihetetlenül megterhelő kiadni annyi pénzt. Azt viszont meg sem próbálom felfogni, milyen ezeket az összegeket megkeresni... Remélem lesz valamilyen haszna is ennek az áldozatnak.
Most hétvégén egy végzős liciseknek szervezett konfin vettem részt Kolozsváron. Sőt mi több, aktívan, mert segítenem kellett a szabadidős tevékenységek megszervezésében. Jól esett, hogy bevontak az itteni vezetők. Kritikus szemmel nézve természetesen volt hiányosság a saját programomban is, de összességében mindenképp pozitív véleményem van erről a találkozóról. Szatmárról is jött egy srác, akinek szállást is biztosítottam. Nem is tagadom, teljesen önző hozzáállással vettem részt a programokon, olyan szempontból, hogy elsősorban azt kerestem, hogy én érezzem jól magam. Nekem összejött, de a beszélgetés-foszlányokból, véleményekből és általános hangulatból biztosra merem venni, hogy a meghívottaknak/vendégeknek is tetszett ez a hétvége.
Holnap kezdem az utolsó szabad hetet a szesszió előtt. Előre látom, hogy egy hullámvasút-szerű élményutazás előtt állok.
Ugyancsak holnap este nálam lesz megtartva a házicsoport. Felajánlottam, s el is fogadták a csoport tagjai, hogy a szobám legyen a helyszíne a következő találkozónknak.
Ezen bejegyzés megírása közben átfutottam az eddigi agymenéseimet... Érdekes volt feleleveníteni egyes mozzanatokat, amiket talán már elfelejtettem. Már csak arra kellene rájöjjek, hogy az utóbbi időben miért van egy olyan érzésem, hogy saját életemben néha csak statiszta, vagy szerencsésebb esetben mellékszereplő vagyok. Ha ezen a területen felfedezéshez vezet a kutatásom, mindenképp megosztom azt itt.
Határában sem voltam még akkor a felismerés árnyas mezejének, amin a jelenem lassan, a kilátástalanság mollos akkordjait dúdolva átküzdötte magát a múlt kérges földrétegén, és azon kirügyezett.
A cím ellentéte is igaz abban a formában, hogy a csúnya valóság az, hogy a szép hazugságok gondolatainkba beivódnak, gyökerei mintegy összefogják tetteink logikai szakadásait, racionalizálva a külső szemlélőt legjobb esetben is szó nélkül hagyó, hajmeresztő lépéseinket. Ami szomorúbb, hogy nem szükséges konkrét példával alátámasztani ezt a nem is annyira saját elméletemet, hisz ezt a múltra vonatkoztatva, vagy 10 év múlva visszaolvasva is aktuális lesz. Dr. House egyik híres kijelentése jut eszembe, mely így szól: „Mindenki hazudik.” Aktív, vagy passzív módon, de minden ember tökélyre fejlesztette ezt a képességét.
Kávéfüggő lettem. Az egyszeri shot-om egy dupla adag. Ebből naponta van, hogy négyet is magamba öntök. Egyszerűen nem tudok ellenállni a csábító illatának, még akkor sem, ha sejtjeim heves reszketéssel tiltakoznak is ellene alkalomadtán. Meg lehet az is játszik egy kis szerepet e függőségem kialakulásában, hogy ha nem kávézok be, rögtön testen kívüli élményeim vannak, zuhanok is az alvásba.
Az egyetemre talicskaszámra hordom a pénzt. Könyvekre, vizsgákra, terembérre, stb. Hihetetlenül megterhelő kiadni annyi pénzt. Azt viszont meg sem próbálom felfogni, milyen ezeket az összegeket megkeresni... Remélem lesz valamilyen haszna is ennek az áldozatnak.
Most hétvégén egy végzős liciseknek szervezett konfin vettem részt Kolozsváron. Sőt mi több, aktívan, mert segítenem kellett a szabadidős tevékenységek megszervezésében. Jól esett, hogy bevontak az itteni vezetők. Kritikus szemmel nézve természetesen volt hiányosság a saját programomban is, de összességében mindenképp pozitív véleményem van erről a találkozóról. Szatmárról is jött egy srác, akinek szállást is biztosítottam. Nem is tagadom, teljesen önző hozzáállással vettem részt a programokon, olyan szempontból, hogy elsősorban azt kerestem, hogy én érezzem jól magam. Nekem összejött, de a beszélgetés-foszlányokból, véleményekből és általános hangulatból biztosra merem venni, hogy a meghívottaknak/vendégeknek is tetszett ez a hétvége.
Holnap kezdem az utolsó szabad hetet a szesszió előtt. Előre látom, hogy egy hullámvasút-szerű élményutazás előtt állok.
Ugyancsak holnap este nálam lesz megtartva a házicsoport. Felajánlottam, s el is fogadták a csoport tagjai, hogy a szobám legyen a helyszíne a következő találkozónknak.
Ezen bejegyzés megírása közben átfutottam az eddigi agymenéseimet... Érdekes volt feleleveníteni egyes mozzanatokat, amiket talán már elfelejtettem. Már csak arra kellene rájöjjek, hogy az utóbbi időben miért van egy olyan érzésem, hogy saját életemben néha csak statiszta, vagy szerencsésebb esetben mellékszereplő vagyok. Ha ezen a területen felfedezéshez vezet a kutatásom, mindenképp megosztom azt itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése