Ennyit az álmaimról

Egészen elképesztően működik az éjszakai életem... Megint nagyon későn (vagy inkább korán?) feküdtem le, és a pórusaimból sistergő koffein bőszen lengette a függönyt, de mégis sikerült elaludnom. Még csak meg sem ébredtem arra, hogy le vagyok fagyva, mint tegnap előtt éjjel, mikor is lerúgtam magamról a takarót. Nem is a felettem lakó szomszéd már hagyományszámba vehető hajnali fűtőtest-kopácsolása rántott vissza az éberségbe.

Most csak nemes egyszerűséggel valamitől megrettentem. Soha nem tapasztalt frissességgel fetrengtem az ágyban, mintha nem vagy csak 3-4 órás alváson lettem volna túl... Pontosan nem tudnám megmondani, hány óra volt, mert a rádiós órám előtt van felállítva a szárító, tele frissen mosott ruhákkal, s a máskor szinte egész szobát bevilágító piros fény útjába most a félig száradt, öblítőtől illatozó paplanhuzat tespedt.

Pár perc után felültem az ágyban, mert már elkezdtem unatkozni a sötétben. Búsan elméláztam azon az álmon, ami annyira megijesztett. Tisztán emlékszem, hogy valami nagyon abszurd volt. Azt is elhatároztam, hogy reggel megírom ide. A agyamból kipattanó ezen ötlet miatt mosolyogva visszasüppentem a párnámra, és nem sokkal azután el is aludtam. Ma reggel viszont mintha nem csak az alvást, hanem az éjszakai emlékemet is elkergette volna az ébresztőórám, fogalmam sincs már, mi foglalkoztatott annyira az éjszaka.

Ehh, máskor lejegyzem még frissen-melegen...