Szeretek olvasni

         Régen hőn szeretett bálványomnak áldozhattam az elmúlt hétvégén: leültem olvasni.

Mikor a kinti idő nem a szebbik arcát mutatta felém, ja és mikor Otti betegen nyomta az ágyat, nem sok kedvem támadt egyáltalán kimozdulni a házból. Miközben épp lázas szobatársamnak készítettem valami ennivalót, azon morfondíroztam, hogy mikor is volt nekem utoljára egy szórakoztató olvasmányélményem. Sokat kellett gondolkodnom. Jó rég volt… Az elmúlt másfél év alatt több könyvet kiolvastam már, ami az egyetemre szükséges, de annyi agyszárító iromány után már ténylegesen vágytam arra, hogy kikapcsolódásból, szórakozásból olvassak valamit, ne pedig a vizsgáig hátralévő órákat számolgatva, netán a még el nem olvasott oldalak vastagsága miatt rám törő dühöt próbálva elnyomni lapozzam a súlyos könyveket. Régen sokat olvastam. De mégis sokkal kevesebbet, mint ma visszatekintve szerintem kellett volna.

Kezembe vettem hát Tvrtko dunarekesztő könyvét, és pár oldal után megértettem, miért szerettem kisebb koromban annyit olvasni. Mert jó. Tényleg.
Belevetettem hát magam az olvasásba, alárendelve a képzelőerőmet az írónak, hogy lássam, sőt szinte halljam, érezzem a szavakba öntött megtapasztalásait. Sikerült is annyira beleéljem magam, hogy mikor az etiópiai lepratelep bemutatásához értem, a kis zacskós paradicsomlevesem bizony elhűlt, mert hirtelen már nem éreztem szükségét annak, hogy éhes gyomromat valamilyen kajával megtöltsem, inkább attól féltem, nehogy valami onnan kikívánkozzon. Lassan a 200. oldalon is túlhaladtam, és az olvasás öröme nem csökkent, ezért merem kijelenteni, hogy ki is fogom olvasni az amúgy vaskos könyvet.

Saját magamtól így megvilágosodva, mérlegelni kezdtem, hogy mi is fontos nekem az életemben. Rögtön találtam is valamit, amit én többször nagy jelentőséggel próbáltam felruházni, de sosem sikerült igazán rátaláljak az alapvető értékére. Ez nem lenne más, mint a hírhedt közösségi portál, a Hi5. Úgy töröltem magam onnan, hogy még perzselt. Tettem mindezt több okból:

a) Rájöttem, hogy nem a Hi5ról fogok magamnak feleséget választani. Ha meg mégis arról kellett volna, akkor bizony a leányka egyedülállóként végzi, mert én arra az oldalra többet nem regisztrálok.

b) Fontosabbnak tartom a kapcsolataimat az igazi barátaimmal, mintsem hogy azokat csak fényképhozzászólásokkal ápoljam.

c) Továbbá nem látom nélkülözhetetlennek azt sem, hogy furábbnál furább testhelyzetekben készült fényképeit nézzem a tagoknak azon az oldalon. Sokszor, ha például egy fosógalamb pózba beállt leánykát láttam, csak avval tudtam nyugtatni magam, hogy biztos nehéz gyermekkora volt, mert épeszű ember olyan képet nem hogy internetre nem töltene fel, de még a számítógépén sem tartana meg. Úgyhogy – fájdalom - további életem ezen idiotizmus nélkül leszek kénytelen leélni.

Készülök Koszovóba. Csütörtökön indulnánk Budapestre, utána Szerbián át Koszovóba. Zsolti már régebb megemlítette ezt a lehetőséget, amit én persze hamar meg is ragadtam, hisz nem gyakran jár az ember ilyen helyeken. Missziós útról van szó, segélycsomagokat viszünk majd a szegényeknek. Kicsit izgulok, de remélem, azután fogok tudni beszámolót írni, ami azt jelenti, hogy egészségben, élve hazaérkeztünk.