Sok mindenről

Az előző írás gondolatmenetét folytatva ki kell mondjam a verdiktet, hogy nagyon nagy fontossággal bírnak az én életemben a barátaim. De nem is tudom, miért osztom én itt az észt, inkább rá is térnék a gyakorlati bemutatására annak a hétvégének, amikor egy kisebb csapat Szatmár mezőségi kis városkájából fellátogatott hozzánk a nagy Kolozsvárra. Lassan már majdnem jó ideje ott lakok, úgyhogy nyugodtan mondhatom: Kolozsvárunkra. 
Ott az egymást látogatás frontján amúgy sem vagyunk túl deficitesek, ezért azt gondoltuk, hogy megosztjuk Renivel, Tündével és Zsoltival a sok áldását annak a dolognak, hogy közel lakik egymáshoz a szatmári egyetemista kompánia.
Nov. 20.-ra, péntekre beszéltük meg, hogy felutaznak a vendégek. Nem is felejtkeztünk el e becses dátumról lakótársaimmal, csak épp nagy fontosságot nem tulajdonítottunk neki. Péntek reggel felkeltünk, de épp csak azért, hogy le tudjunk megint feküdni. Egész nap pihentük a semmittevés szorgalmas tevését. És mikor abba is belefáradtunk, kikapcsolódásképpen megnéztünk egy filmet. Szóval így telt el ez a felettébb termékeny nap. Este megérkezett Reni, Tünde, meg Zsolti és pizsamában úgy vártuk őket, hogy a házban szemcsípő mamaszag terjengett, a vastagon kanverébszaros szőnyegen való közlekedést a reá dobált koszos ruhák nehezítették. A szemetet csak azért kellett a szobánk sarkába gyűjteni, mert a konyhát nem lehetett megközelíteni a mosatlan edények miatt. És így örültünk egymásnak.

Hű... Elképesztő! Csak ki akartam próbálni, milyen érzés lenne egy ilyen eseményről beszámolót írni. Nem kellemes. De még hervasztóbb visszaolvasni. Ezért most leírom, mi történt valójában.

Nem érheti vád kis családunk tagjait, Ottit, Vladot, meg engem a lakás általános tisztasága miatt. Szeretjük a rendet. Szó mi szó inkább élvezni, de annak megteremtésével sincs sok probléma. Mivel egyikünk sem származik olyan környékről, ahol a tarlóégetés még nemzeti ünnepnek számít, tudjuk, hogy vendéget nem illik kaotikus hajlékba fogadni. Porszívózás, mosogatás, gáztűzhelysúrolás, fürdő fertőtlenítése, ahogy az elő van írva, mind le lett tudva. Megjegyzem, hogy például a nappalink, ami egyben a háló is, meg az ebédlő is, háromszor lett kiporszívózva a biztonság kedvéért. Tehát átkapcsoltunk vendégváró üzemmódba. Végig nagy feszültséggel vártuk kománk érkezését, ezért sokszor fel is hívtam napközben, hogy meggyőződjem, nem-e felejtette el, hogy Kolozsvárra várattatik aznap. Semmiképp sem szerettem volna, hogy meglepetés érje, hogy rendetlen házzal várjuk. Zsolti nem lepődött meg, de én annál inkább, mikor tömbházunk előtt egy új autóval parkolt le. Külcsín-belbecs alapján egy olyan álomautóval, amit a magam fajta ágról szakadt ember esetleg valamilyen merészen vad álmában tudhat magáénak. Státuszszimbólumnak csak azért nem tituláltam azt az automobilt, mert senkit lesajnálni nem szerettem volna a Kasza családból, hogy csak egy hetes Passatra futotta. (irónia akart lenni) Meggyőződésem, hogy mi kívülállók sokkal reálisabb képet látnánk, ha kettő, vagy három ugyan olyan autó állna még a Panait boulevard-on a 22. szám alatt. Érezni, hogy simul tenyerembe a több, mint száz szilaj ló kantárát jelképező kormány, beszívni annak a káprázatos autónak illatát, nem mindennapi érzés volt. Rálépve a gázpedálra, és a sebességtől tehetetlenül besüllyedve a vezetői ülésbe, rájöttem, hogy lennék én is szerény, de sajnos nincs mire...

A Szatmár és Kolozsvár között megtett nagy távolságot leginkább abból az éhségből lehet kikövetkeztetni, ami általában már Zilah környékén gyilkolni kezdi gyomromat. Még nem sikerült egyszer sem olyan jóllaknom, hogy célba érkezésem után ne a hűtőnél tegyem legelőször tiszteletemet. Így esett meg ez Zsoltival is. És mivel az éhes szájba laktató kaja dukál, ezért az egész csapat felkerekedett, és ellátogattunk a híres pénztemetőbe, a Pólusba. Szerény véleményem az, hogy a különböző diéták, tudatos étkezés, egészséges ételek fontosságát csak teli gyomorral lehet tárgyalni. Ezért történhetett meg az, hogy minden előítéletünket a gyors éttermek ajánlataival szemben félretéve belevetettük magunkat a Kfc pikáns csirkehúsának élvezésébe. Tudatosan táplálkoztunk. Végig tudtuk, hogy eszünk. Sőt, még csak mellé sem haraptunk egyszer sem! Bár én általában mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem, mégis kibírtam, hogy ne terheljem amúgy is haldokló költségvetésem ilyen jellegű kiadásokkal. A többiek jóvoltából ez szerencsére nem akadályozott meg abban, hogy én is megízleljem a minden bút-bánatot feledtető Crispy Stripset. Ízlelőbimbóimra mámorító hatással bíró amuzbust gyorsan el is pusztítottuk, miután már csak valami gyomorszorító izgalomnak láttuk hiányát, ami esetleg segédkezhetett volna a teletömött gyomrunk emésztő tevékenységében. Erre a legalkalmasabbnak a negyedik epizódját láttuk a Végső állomás című filmsorozatnak, mely mint később kiderült, nem is okozott csalódást.

Az átizgult film után saját életünket féltve vonultunk hazáig, közben hevesen remélve, hogy nem történik meg velünk semmi olyasmi, amit a moziban láttunk.

A szombati napot a társaság eléggé felosztva töltötte el, de ennek ellenére volt részünk jóízű kacarászásokban, egyéb szórakozásban. Hogy e napra részletesebben nem térek ki, nem jelenti azt, hogy nem irthatnánk fel ezt is a Legendás Napok Listájára.

Vasárnap délelőtt Júlia hitének megpecsételésének lehettünk tanúi a bemeritkezésében. Délután pedig egy üdítően érthető, azonban kényelmetlenül realista prédikáción vettünk részt, ami azon túl, hogy meglátásomat e világról felülbírálta, Istennek újabb elvárásaira mutatott rá velem szemben. Este pedig lehetőségem nyílt konyhai képességeimet megvillantani, mikor mindannyian összegyűltünk kicsiny kis hajlékunkban, hogy egy kiadós vacsorát elfogyasszunk. Nagyon tetszett az is, hogy mindenki hozzájárult az est sikerességéhez: ki a konyhában serénykedett, ki a jókedvet biztosította, de együttes erőfeszítéssel egy igen jó kedélyű estét tölthettünk együtt. Most nem azt kell érteni, hogy különösebb erőlködéssel tudjuk csak jól érezni magunkat, hisz nálunk a sziporkázó jókedv az alapjárat.

Hogy ennyire nagyszerűre sikeredett e hétvége, csupán a társaságon múlt. Csak miután elmentek a vendégek ocsúdtam fel igazán, mennyi jóban is volt részem e pár nap alatt.

Azóta én hazadeportáltam magam, és pár itthon töltött nap után megint arra készülök, hogy folytassam kolozsvári életem pont ott, ahol múlt héten csütörtökön abbahagytam.

Ma esti olvasásom alatt egy érdekes gondolatra bukkantam: Faragjatok az óriásból hitetlent – és törpe lesz belőle. Nem akarok törpe lenni. Ezért gyúrok a hitemre.