Ásom már az alagutam a fény felé

Semmi hasznosat nem akarok ma tenni. Azon kívül, hogy készítek valamilyen kaját, tanulásról szó sem lehet.

Meguntam, belefáradtam kegyetlenül. Jó tömény, rostos, 100%-os motivációhiánnyal mentem el ma is vizsgázni. Tiszta vakációs hangulatban vagyok, elfelejtve, hogy még két megmérettetés előttem van, és csak utána vághatok bele az álmaim megélésébe.

Nyár van. Rekkenő hőség húz bőrt a szememre mindannyiszor, ahányszor csak pár percre ledőlök megpihenni. Abból a bizonyos pár percből ma is több mint 3 óra alvás lett. Most meg itt ülök éjfélkor a gép előtt, mert nem tudok aludni.

A kellemetlenül magas hőmérséklet azt a kevéske elhatározásunkat is elolvasztja, amivel leülnénk a könyv mellé, hogy a kiszáradástól lassan már nyikorgó szemeinken keresztül újabb elfelejteni-valót tápláljunk az agyunkba.

Egészen unalmasan telnek az utóbbi időben a napok. Mindenki serényen tanul, és ha rám is jön egy kis csavaroghatnék, mert nem akarnék tovább ülni a szaunát lepipáló lakásunkban, nem akar senki sem kijönni a városba. Na majd vakációban… Óh, milyen lassan közelít az a hétvége… De milyen jó lesz már egy hét múlva!
Ketten Ottival ma összeszedtük bátorságomat (értsd sorsoltunk, hogy ki telefonáljon), és felhívtam a lakás tulajdonosát, hogy alkudjunk a lakbérből.  Sikeres volt a fellázadásunk. Ha kevéske is a megspórolt összeg, de jobb a mi zsebünkben tudni azt, mint máséba dugni. És így a költözés kálváriájától is megszabadultunk.