Büntetőjogi eljárásból vizsgáztam ma. Tudom, hogy már jóval
elhagytam az éjfélt, de míg le nem fekszem, nekem még mindig „ma” van, „holnap”
csak a felébredés után kezdődik számomra…
Szerencsére a megvalósíthatatlansága miatt még nem vesztette
hitelét az az álmom, hogy jogász legyek, kvázi még mindig egy távoli, el nem
érhető célként lebeg előttem.
Tíz ujjal gyűröm homlokomon a bőrt, mégsem sikerül rájönnöm,
hogyan rövidül meg az egyetemi év hosszúsága, - rögtön, miután belekezdek.
Mielőtt még elindulnék benne, egy végeláthatatlan kalandnak látom, de ahogy
ráteszem a lábam az útjára, már érzem is a kijárata felől a huzatot. Nyomasztó
néha, amikor a vizsgalapról fejem üres kongása visszahangzik felém. Egy-egy
javítókulcsot átnézve megközelítésemet a jogesetnek legalább olyan
elfogadhatatlannak találom, mint a Mona Lisára egy jó nagy pödört bajusz
festését.
Ilyen, és ehhez hasonló perverz gondolatok keringenek a
fejemben, itt, az utolsó vizsga előtti kimerült idegállapotomban. De vége lesz
ennek is szombaton, ezért nem is szaporítom tovább a szót róla, inkább lezárom
ezt a részt egy olyan szép szóval, mint a csokitorta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése