Na itt vagyok kérem szépen. Több okom is van arra, hogy leüljek írni. Az első lehetne az, hogy annyit ültem a házban az utóbbi pár napban, hogy lassan járni is elfelejtek. Most is itt tespedek az ágyban, két réteg takaró alatt dunsztolódva. Forró hétvégén vagyok túl. És sajnos ezt a forrót szó szerint értem. Kiütött valamilyen bakteriális fertőzés, ami magas lázzal, erős torokfájással, nyirokmirigy-duzzadással és egyéb ilyen finomságokkal jár.
Ebben az első pár sorban az a szomorú, hogy négy szóval is elmondhatnám a lényegét: Jó idő van kint. Ugyanis az időjárás alakulása fordítottan arányul az egészségi állapotomhoz. Ez vagyok én… Ha kint -18 fok van, elvagyok, mint egy jóllakott boci. Mikor napsütés van, „rövid ujjú” hőmérséklet, ami az elmúlt hétvégén 18, 19 fokot jelentett, 39.5 fokos lázzal fekszek az ágyban. Látomásokat átélve, saját magammal vitatkozva, majd megharagudva, aztán kedélyes hangulatban megbocsájtva egymásnak magammal, és egy jót kacagva a sértődékenységemen. Szóval megviselt ez a nyavalya.
Azonban a szombaton felírt gyógyszer lassan beüt. Igaz, ideje is lenne, hisz fél falunak való orvosságot öntöttem már magamba. Néztem a bezárt ablak üvegén átzubogó jó időt, meg a laptopom képernyőjén azt a 18 fokot, és egy hirtelen elhatározással lehajítottam magamról a takarót. Utána meg a paplant. Rámjött a sétálhatnék. Gyorsan rendbe szedtem a fejem (ezért a borotva), megszabdaltam a karmokat (ezért a körömvágó), és lezuhanyoztam (ezért a sampon). Aztán meg félrefésültem a hajam. Veszettül megnőtt megint. Az legközelebbi hazalátogatáskori tennivalók listáján első helyen áll a nyiratkozás, mert ha nem, muszáj elhasználjam a lakótársam hajhabját, hogy valahogy uralni tudjam a fejemre nőtt erdőt. (Jaj, erről jut eszembe. Rájöttem, hogy a hajhab nagyon jó a csótányok ellen. Egyszerű a használata: Jó erősen le kell csapni vele azokat az undorító rovarokat.) Ezek után meg szépen elindultam a városba. És a kellemes hőmérsékletet, a hó hiányát annyira tudtam élvezni, hogy még a fülhallgatómra sem volt szükségem, hogy jól érezzem magam. Több mint valószínű, hogy meglesz ennek a böjtje, mert jól leizzadtam, meg mintha kezdenék is belázasodni. Ha visszaesnék, az elég rossz lenne, mert ezen a héten már csütörtökön megyek haza, addigra helyre szeretnék jönni. Meg aztán a kondibérletem lassan lejár, és még ki sem használtam rendesen. Igen, február 28. óta járok (jártam) heti 3-4-szer edzőterembe. Még engem is meglepett, hogy szeretek is járni. Igaz, reggel korán, mikor nincsenek sokan.
Az egyik tanárom szerint a kommunizmus alatt a falukat a következő elv szerint csoportosították: 1. amelyiken átmegy a vonat 2. amelyikbe elhallatszik a vonat 3. amelyikben hallottak a vonatról. Nem tudom ezt miért írtam le, valószínű csak azért, mert akkor nagyon megtetszett.
Szóval edzés. Elnézegetve egy-egy hústornyot, ahogy tőlem nehezebb súlyokat emel, elhatároztam, hogy nem fogok karriert építeni a gyúrásra, de legalább megpróbálom felkutatni, előásni a kis izmocskákat a karjaimon. De szigorúan csak azért, hogy az egyre növekvő hasamat könnyebben tudjam majd letenni magam mellé egy másik székre, mikor le akarok ülni.
Hiányoztam ma az egyetemről, és biztos holnap is fogok. Tehát ezen a héten a nehezét lelógom az óráknak. Amúgy ez jellemző az utóbbi időben rám: egyetem, a félév elejei lendület a tanulásban, este unatkozás. Meg a pénztárcámba bepillantva az olyan fontos kérdések eldöntése, mint pl.: Vegyek egy kebabot, vagy inkább azt a könyvet, amiből vizsgáznom kell majd a félév végén…?
Jónapot, pikáns szósszal, hagyma nélkül kérném szépen!
Most ez miért baj? Üres fejjel lehet élni, de üres gyomorral??
Tetszik érteni? Én sem. De legalább úgy teszek…
Sikerült azonban időben odaérnem a megbeszélt találkozóhelyre. Az egész jurátuskörnek meghirdetett kirándulásra hét ember mozdult meg. Mind harmadévesek. Nem baj, legalább mind ismertük egymást, nem kellett ismerkedéssel tölteni az időt. Fel is huppantunk a mikrobuszra, és elindultunk Torda felé. Már ez az út is kalandos volt, mert a kedves sofőr annyi embert felvett, hogy csak épp be lehessen zárni az ajtót. Másfél mikrobusznyi ember utazott összepréselve egy járműben, ülő és álló helyeken. Minden gondolatot kinyomott a fejemből a mellettem álló ember szatyra, úgyhogy észre sem vettem, és már le is kellett szálljunk.
